2. Fejezet

- 11. osztályosok vagytok és mivel,már leadtátok a.. - a csengő szakította félbe Mr.Brown monológját. Köszönöm,Istenem. - Rendben,második órán folytatjuk.- motyogta a tanár,majd legyintett,hogy kimehetünk szünetre. Huszonkét ember (igen,Adammel együtt 22 ember) egyszerre akarta magát kipréselni,a terem ajtaján,így kisebb tolakodás következett be. Valaki rám taposott,ami nagyon fájt (auuuuuu!) de a lényeg,hogy kijutottam,a mi tágas folyosónkra.
- Hope,hol van Luke? - kerestem a tekintetemmel a haverunkat de sehol nem láttam.
- Nem tudom,Sasha,éhes vagyok!
- Oké,de keressük meg előbb Luke-ot,utána majd ehetsz.
- Én addig senkit nem keresek,míg nem nyomtam be egy szendvicset! - tiltakozott Hope,majd összefonta mellkasa előtt a karjait.
- Jó. Menjünk le a büfébe. - sóhajtottam. Hope,megörült és gyors léptekben szaladt le az első emeletről,én pedig próbáltam a nyomába maradni.

Mikor leértünk a büfébe (pontosabban elé) iszonyatosan sok diák állt sorba várva arra,hogy sorra kerülhessen.
- Hope,beszélni akarok Luke-val,nem várom meg a sort!
- Sasha,éhes vagyok! Én nem megyek innen,míg nem kaptam valamit! És neked sem ártana innod egy...kólát?
Hope mindig elérte amit,akart pláne ha kajáról volt szó,vagy jelen esetben a gyomráról.
- Oké. De nem várom ki a sort. Gyerünk. - mondtam határozottan,majd megragadtam kis szöszi barátnőm csuklóját,és tolakodni kezdtem a tömegben.
Szerintem,vagy ezerszer kaptam meg azt a beszólást,hogy "Ember húzzál a sorvégére!",de valahogy puszta véletlenből rátapostam az illető lábára. Tényleg véletlen volt,sokan nyomorogtak a büfében.
Nehezen,de odakerültünk a pulthoz.
- Marta! Marta! - szólítgatta Hope, a büfés nénit. Biztosan...nagyon jóban vannak.
- Hope! De örülök hogy látlak! Mit adhatok nektek? - mosolygott kedvesen,Marta.
- Egy sonkás szendvics lesz extra sajttal,Sashanak meg egy Coca Cola.
- A szokásos,reggeli kívánságok. Oké,várjatok egy percet. Sasha neked,valami reggeli?
- Ühm,egy kakaós csiga most jól jönne. - mosolyogtam, a büfés nénire.

Marta kiadta a rendelésünket,mi pedig kifizettük,majd távoztunk a büféből.
Hope örült,amiért kajához jutott,és tulajdonképpen nekem is jól jött,egy kakaós csiga. Visszamentünk az első emeletre,az osztálytermünkhöz. Leültünk nem messze tőle,egy kispadra és neki láttunk az evésnek.
Laura és Sandra közeledett felénk. Sandra azt hiszem siránkozott(?) Laura pedig megértően hallgatta,és minden egyes kijelentésénél bólogatott.
- Sandra,minden oké?
- Nem. Nem oké.- motyogta,miközben befurakodott mellém a padra. -  Mi a francért kaptam egy padtársat? Miért egy...ilyen gyereket?
- Szerintem helyes. - suttogta Hope miközben a pólójáról szedte össze,a szendvicsből kiesett sajtdarabokat.
- Hope,nem a kinézetével van a baj. Ez sík hülye ez a gyerek. Ezt már abból megállapítottam,hogy míg Mr.Brown magyarázott és nem figyelt a két tökkel ütődöttre,azaz négy tökkel ütődöttre,addig azok szépen elbaromkodtak. Nem egy tanulós gyereknek tűnik,én meg biztos,hogy nem segítek neki a dogáknál!
- Hol van Luke?
- Honnan tudjam? Utoljára a szekrényénél láttam a telefonjával babrálni. Úgy fejbe szeretném őt is vágni!
- Fogd ezt meg. És ne hagyd hogy Hope egyen,illetve igyon belőle! - nyomtam Sandra kezébe a kakaós csigám és a kólám,majd felálltam és elsétáltam a kispadtól.Egyenesen Luke, szekrénye volt a célom,aki még mindig ott ácsorgott és a mobilját nyomkodta,közben pedig rágózott.

Meglepő,hogy ezt mondom,de iszonyat jól nézett ki,ahogy ott áll,szőkésbarna haja a szemébe hullik,jól állt neki a világoskék,fehér csillagmintás atléta és a csőfarmer amit egy deszkás cipővel egészített ki. Rengeteget változott a nyáron. Ó,a fiúk pubertáskora.
 Luke is tipikusan egy olyan srác,aki tisztában van a külseje vonzerejével. Nem hiába lettek Adammel ők ilyen gyorsan,"örök legjobb barátok."
Észre se vette,hogy fele szembe álltam.
- Khm. - köhintettem,mire ő felpillantott,majd elvigyorodott.
- Edwards.
- Armstrong,manapság nem illik bemutatni az új barátod?
- Pipa vagy,amiért nem szóltam,hogy új osztálytársunk lesz,és hogy én ismerem. - vigyorgott egyre jobban,majd a zsebébe csúsztatta a telefonját. Nem szóltam semmit. Mind össze vele szembe álltam,a mellkasom előtt összefont karokkal,haragosan nézve Luke-ra. Vártam arra,hogy mesélni kezdjen,róla,mert tudta,hogy az a következő kérésem,hogy mondja el ki ő. Ki ő,honnan jött,és most miért van itt.
- Oké. Adam-nek hívják. - kezdte. - Nem messze lakik,tőlem mindössze pár utcányi távolság van a lakóhelyünk között. Az ő szülei és az én szüleim,régóta ismerik egymást,így Adammel együtt jártam oviba, illetve általános iskolába. Aztán,ő francia tagozatos suliba ment,én pedig ide. De ugyan úgy barátok maradtunk,és mindig beszéltem vele. Gondoltam,hogy bemutatom nektek,de nem tudtam mi lenne a reakció.Egyébként,te már amúgy is..
- Hogy,került át ide? - vágtam a szavába.
- Korábban is ide jelentkezett ő,csak...emlékszel Mr.Bensonra? Tudod,aki mindenkit megakart buktatni,mert neki ez volt minden öröme. - bólintottam a kérdésére. Hogy ne emlékeznék rá. Ha nincs az igazgatóság,én se idekerültem volna,mert ez a gyökér tanár nem akart felvenni, mert szerinte nem voltam elég jó a felvételin. - Adam,miatta nem ment át a felvételin,és így elutasították. De,am se hozzánk került volna hanem a 11.C-be. - folytatta.- A lényeg,hogy ő és a húga elképesztően jól rajzolnak,és az egyik tanár a régi sulijából könyörgött hogy vegyék át,ide mert ez minden álma. Persze nem a rajzolás,de ezzel bejutott ide. És főképp azért is mert Mr.Benson,már nyugdíjas.
- Aha. Most legalább,tudom,hogy hogyan került ide. Még egy kérdés? Deszkás?
- Aha,régóta.

Megtudtam mindent,amit akartam. Illetve,nem. Luke elkezdett mondani valamit rólam a sztorijában. Francba,hogy nem bírtam megvárni mit akar!

Becsengettek,mi pedig visszamentünk a terembe,és kezdetét vehette a második óra. Marcangolt a kíváncsiság mit akart Luke mondani azzal "Egyébként te már amúgy is...".
Mi,"is"? Találkoztam vele? Ismerem? Lehet ismerem. Lehet azért,annyira ismerős.

Mr.Brown elmondta a suli programjait,a szülő értekezlet időpontjait,és az osztálykirándulásról is esett pár szó.
- Oké,visszatérve az előző mondandómhoz. Tudjátok,amit még az első órán akartam elmondani,csak a csengő megzavart minket. Tehát,mivel 11 osztályosok lettetek,némelyik kötelező tantárgy megszűnik számotokra, így nektek csak a biológia,történelem,angol,állampolgári ismeretek,matek,olasz,francia illetve német és testnevelés órák lesznek kötelezőek,a többi választott. Nos,mindenkinek minimum szükséges a három választott tantárgy. Főleg amelyek a jövőjével kapcsolatosak. - mondta az o.fő.

Hm,tavaly még a kémia,a fizika,a földrajz, és az ének-zene is kötelező volt,plusz még egy választott nyelv,a francián és németen kivül ami spanyol lehetett vagy portugál.
- Most leszeretném ellenőrizni a választott tantárgyakat,mert ha elírás van,akkor most javítsuk ki. Tehát,akkor ének-zene órára mindenki megy. Nagyszerű!
Ének-zenére csak egyetlen egy okból jár az egész osztály : az a tanár a világon a legjobb tanár. Mrs.White,a kedvenc tanárom mióta idekerültem. Már lassan nem is úgy kezelem mint egy tanárt,hanem mint egy közeli ismerőst,aki még most is próbál nekem segíteni. Ő a legjobb arc, a tanárok közül,ezért mindenki szereti őt,és ha teheti jár az órájára.

Beletelt egy kis időbe,mire Mr.Brown egyeztetett mindenkivel a választott tantárgyak miatt. A végén már csak annyit mondott,hogy annak megfelelően kell nekünk az órarendet befejeznünk. A kötelező órák időpontját lediktálta így nekünk,már csak azokat kellett beírni,amelyek a választottak voltak. Az osztályfőnöktől kaptunk,egy papírt amin rajta van,hogy mikor,milyen óra van,így az alapján lett kész mindenkinek az idei tanév végleges órarendje.

A második osztályfőnöki után,már nem volt több óránk Mr.Brownnal. A suli első napján mindig azt szerettem,hogy négy órát tartanak meg,utána pedig tankönyvosztás osztályok szerint. Mivel későn,kerülünk sorra mert tizenegyedik osztályosok vagyunk,így bőven lesz időm megebédelni. Remek.

Az órarendünk (órarendem) szerint még volt egy történelem óránk Mr.Kennedyvel,aki megkért minket,hogy meséljünk a nyarunkról,és leginkább Laurát kérdezte,hogy megnézte-e Lengyelországban a nevezetes helyeket. Laura szeret felfedezni új dolgokat,így leginkább őt hallgattuk törin. Végül következett egy,irodalom óránk Mrs.Crossszal. Azt hiszem a kötelező olvasmányokról volt szó. A nyárra hármat adott fel,és én kettőt nagy nehezen kiolvastam. A harmadik meg nem igazán érdekelt. Az első két könyvet is kész szenvedés volt elolvasnom,nem hogy egy harmadikat is bevállaljak a nyárra.

Nem az van,hogy nem szeretek olvasni. Igazából ha van olyan könyv ami felkelti a figyelmem és az érdekélődésem elolvasom,de a kötelezőket amiket ránk,diákokra erőltetnek,nehezen olvasom el...vagy el se olvasom.

Mikor vége lett a negyedik órának,kiözönlöttünk az osztálytermünkből. Az osztály nagy része a büfébe ment,de volt aki már ki ment az udvarra,gyorsan helyet foglalni a saját társaságának. A kilencedikesek már a könyvtárnál sorakoztak,várták,hogy kezdetét vegye a könyvosztás.

A lányokkal a büfébe mentünk ebédet venni,majd ki az udvarra. Szerettem ezt az udvart,bár üressége börtönérzetet keltett olykor. Semmi,szín, csak a vörös téglafal teszi "hangulatosabbá". Vannak kék vas körasztalok körbevéve kék vaspadokkal, ahol a diákok az ebédszünetet töltik,Illetve egy elkopott füves rész ahol padok sorakoznak,a füves rész mögött pedig egy focipálya van. Ja,meg van egy zsákutcához hasonló rész,amit körbeölel a téglafal,és a suli ablakai. Egy-két pad van ott.
Leültünk egy nagyobb asztalhoz,rátéve az ebédünket,és habozás nélkül neki láttunk az evésnek.
- Hogy lehet ennyi törink? Hogy lehet? - siránkozott Tori,majd belekortyolt dobozos fantájába.
- Tori. Tavaly is ugyan ennyi volt. - közölte vele Alice.
- Komolyan? Most többnek tűnik.
- Neked a kettő is sok.
- Engem utál Mr.Kennedy! Ha nem tanulnám magam agyon minden töri órára,megbuktatna! - panaszkodott tovább. Nos,igen Tori és a történelem tanárunk Mr.Kennedy nem..nem jönnek ki valami jól. Tori,kilencedik óta rettegett,hogy annyira utálja,hogy csak úgy megbuktatja,pedig sose volt bukás közelben. Mindig ötös vagy négyes között ingadozott töriből. Abból tanult mindig a legtöbbet. Mindig.
- Mire sorra kerülünk a tankönyvosztásba,addigra Hope vagy hatszor megjárja a büfét oda-vissza. - dünnyögte Amy.
- Hétszer. - javította ki,Alice.
- Bocs.

- Khm,nézd kik jönnek. - köhögte Tori,majd a fejével oldalra  biccentett. Az ikrek közeledtek az asztalunk felé,Luke-val és Adammel az élen. - Most talán bemutatja a jól kinéző haverját.
- Leülhetünk? - kérdezte Dave,mikor odaértek az asztalunkhoz. Bólintottunk. Az asztal elég nagy volt  tizenegy diáknak. Mindig, a legnagyobb asztalra pályáztunk,hogy kényelmesen elférjünk.
- Na,akkor,tehát. - kezdte Luke a "bemutatom a legjobb barátomat,és a ti új legjobb barátotokat" mondandójába. - Adam,mindenki- mutatott sorba rajtunk. - Mindenki,ő itt Adam.
- Te idióta,egy új személyt nem így kell bemutatni! - csattant fel Sandra. - Adam,Sandra vagyok, a padtársad...ki tudja meddig.
Adam csak biccentett,majd beleharapott az egyik pizza szeletébe,amit ebédre vett. Egyébként,két pizza szelet volt nála.
- Victoria. Blah. De,nem hívhatsz így. Sem Vicnek sem Vickynek. Tori. Oké?
- Vagy inkább,mi lenne ha Pinkynek hívnálak? - Adam kérdésére Tori  először felvonta a szemöldökét,majd eszébe jutott a rózsaszín csík a hajába. Annyira hozzászokott már,hogy fel se tűnik neki,hogy az a tincs,eltér sötétbarna hajának zuhatagjától. A kérdésre csak bólíntott,tehát neki a "Pinky" becenév is megfelel. Persze,ha én hívnám így,kiakadna,de mindegy.
- Hojp Henderdzson vajok. - motyogta Hope teli szájjal.
- Egyikőtök sem tanult illemet?! - cikázott Sandra tekintete Luke és Hope között.- Az egyik teli szájjal beszél a másik,nem tud egy jó barátját bemutatni..hova kerültem?!
- Na,Hope Henderson vagyok. Jó már Gillbert? - mondta Hope a szemét forgatva,mikor lenyelte a szájában lévő falatot.- Nekem nincs becenevem mint Torinak. Én csak,Hope vagyok.
Na ennyi volt Hope bemutatkozója. Nem volt,hajlandó többet mondani magáról,nem volt hajlandó másra figyelni. Amire koncentrált,az egy óriási hamburger volt. Nagyobb volt szerintem mit a lány feje.
- Laura Wilson. - pislogott Laura szemüvege és vörös haja mögül. A haja mindig rálógott a jobb szemüveg részére. Kiseperte arcából a haját,majd rámosolygott Adamre.
- Örvendek Laura. - mosolygott vissza Adam. Laura,bemutatkozásoknál egészen normális. Rengeteg könyvet olvas,és remek ízlése van. Aztán,van amikor megőrülnek Hope-val a szó szoros értelmében,és mindent csinálnak. Zenére ugrálnak,Laura varázslónak képzeli magát (igazából,általában mindig olyan szereplőnek képzeli magát,amilyen könyvet utoljára olvasott) és poénkodnak. Hope meg kapható az őrültségre tehát, így vele tart.
- Amy Gray. - mondta,Amy közömbös arccal. Tudtam,hogy Amy nem fog többet mondani,nem fog rá vigyorogni,mint a többiek. Amy szótlan,és közömbös. Csak akkor szólal meg ha muszáj,akkor viszont nagyon oda vág. Az Amy névről mindig egy szőke hajú lány jut eszembe,aki ..nagyon lányos (ez alatt azt értem,hogy cipő,szoknya blúz mánia, meg a többi) és puhány.
Amelia Serafina Gray (ő is utálja a második nevét,a szülők idióta második nevet adnak mindig a gyereküknek) nem puhány,se nem lányos. Azért,ne egy gót lányt képzeljetek el,csak neki hányingere van attól..a puhány lányoktól. Laza,sportos és fogalmam sincs hány évig tanult boxolni (igen,boxolni) de elég kemény csaj.
És így érthető,hogy miért félnek tőle. Ha én sem ismerném,akkor én is félnék tőle. De ő sosem bántana senkit,már ha nem muszáj.

Én jövök a bemutatkozásban. Mármint,most nekem kéne megmondanom a nevemet,csak tele van a  szám kajával,és én nem viselek el egy Sandra féle illem órát a jövőben.
- Sasha Edwards. - motyogtam mikor lenyeltem. Igazából,én sose szerettem ismerkedni. Vagy is ismerkedést kezdeményezni.

- Minek kellett volna sorban elmondanom a neveteket,elmondtátok ti magatok. - vigyorgott Luke.
- Igen,mert te,nem lusta voltál elmondani a nevünket! - vitázott Sandra.
- Ebédelek,jó? Az ebéd fontos!
- De,mi is! És mi hamarabb kezdtük!
- Jó,akkor most tömd magadba tovább a salátádat.
Luke,gyorsan lerendezte. Sandra összehúzta a szemeit,és idegbetegen felszúrt a villájára, a salátából. Nem vette le a tekintetét Luke-ról,Luke pedig semmit mondó tekintettel evett.
A társaságunkban csend telepedett le. Nem az a kínos,csend hanem,az a fajta csend amikor mindenki csak tömi magába az ételt. Gondoltam,már a kilencedikesek könyvosztása véget ért,mivel láttam a húgomat kijönni az udvarra,a kezében az ebédjével. Gondolom,lepasszolta a könyveit a szekrényébe (már az újoncok,első nap megkapják a szekrény kódjukat,és már használhatják) és úgy döntött leül ebédelni. Nem egyedül volt,hanem egy lánnyal volt. Reménykedtem,hogy nem barátkozik össze a büfés nénivel,hanem keres egy hozzá hasonló lányt,akivel jól kijön majd.
- Te deszkázol. - törte meg a csendet Adam,rám pillantva. Honnan tudja? Rajtam nem látszik,hogy deszkázom,bár eléggé sportosan és lazán öltözködöm. Nem mondom minden velem szembe jövő második embernek,hogy "Hali,én egy deszkás lány vagyok." és neki se mondtam. Luke,nem hiszem,sőt kétlem,hogy mondta neki. Vagy lehet mondta neki.
- Ühm,aha. - feleltem. - Miért?
- Semmi,semmi. - mondta,majd belekortyolt dobozos kólájába. - Fogadok,hogy jobb vagyok. - jelentette ki,határozottan. Merész húzás volt. Nagyon merész. Már is elérte,hogy ne kedveljem. Elérte azt,hogy kitörjön belőlem a verseny szellem. Gratulálok,fogadok hogy csak ezért jöttél Adam Frewer.
- Honnan veszed? - az asztalra könyököltem, figyelvén mit válaszol.
- A srácok sokkal jobban gördeszkáznak minta  lányok. A lányok csak menőségből használják,illetve,jó ha megtanulnak rajta menni egyenesen. Semmi trükk,se semmit nem tudnak vele,azon kívül,hogy felvágjanak mások előtt. Gondolom,neked is csak ezért van.
Na,most már utálom ezt a srácot. Mondjuk,amúgy se volt szimpatikus,de valahol nagyon ismerős volt. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem,hogy én őt már valahol láttam,és tudom ki ő.
- Tehát,szerinted egy fiú gördeszkás,jobb,mint egy lány. Kérlek mesélj még!
- Bizony,hogy jobb. Nem indulnak versenyen,azért csinálják,hogy felvágjanak. Sok ilyet láttam már. Nem űzik versenyszerűen a sportágat. Csupán figyelem felkeltésből megy,ahogy neked is.

Elszántan vigyorgott. Hah,ez felkészült,tudta mivel idegesítsen fel. A reakciómat várta.
- Kicseszettül nem ismersz. Szóval mi lenne ha befognád és tömnéd magadba a burgered? Vagy esetleg szövegelsz még nekem a gördeszkával való felvágóságról,vagy szeretnéd ha elmondanám,ki volt az a lány aki ..nem is tudom,meg vert Ifjúsági kategóriába a körzeti versenyen? Csak mert ismerem,és az a lány nem felvágóságból csinálja. Sokkal jobb mint te.
Az arca eltorzult. Tudta,hogy ismerem.  Tudta,hogy rájöttem,hogy ki is ő. Emlékezett rám,és már így én is rá. Totál hülyének akart nézni. Bocs,haver nem jött össze.

Tavaly volt az első,gördeszka versenyem. A bátyám benevezett a körzetire ifjúsági kategóriában. Egyedül voltam lány,abban a kategóriában,vagy inkább az egész versenyen. Adammel egy kategóriába neveztünk be. Ő csak második lett,én pedig első. Életem első,tutyi-mutyi versenyén lettem első. Gondolom Luke ma azt akarta mondani,hogy én találkoztam már Adammel. Hát,már akkor se kedveltem. Mármint,ő nem kedvelt engem amiért,egy magam fajta lány letaszította őt a megérdemelt helyezéséről.
Azt hitte nem emlékszem rá. Tény és való rengeteget változott. Helyesebb lett. Sokkal. Úgy volt az egésszel most vissza vághat azzal,ha jól felhúzom magam azon,hogy alábecsül. Becsüljön alá deszkás lányokat,de ne engem.

Vibrált köztünk a levegő. Egyikünk sem szólt. Ó,ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz! Az elkövetkező hónapokban azon leszünk,hogy melyikünk borítja ki jobban a másikat.
- Tizenegyedikesek,könyvosztás! - kiáltott egy nő,az udvar ajtajából. Kimásztam a vaspadból,felkaptam a kis oldal táskám,és az épületbe mentem. Évfolyamtársaink a könyvtár előtt sorakoztak. Elöl voltak a 11.A-sok,mögöttük a B-sek,mögöttük a C-sek,a C-sek mögött a D-sek,azaz mi. Az A osztályból,már néhányan a könyveiket cipelték,akarom mondani vonszolták ki a suli fő ajtaján.
- Utálom ezt a gyereket. - prüszkölte Amy halkan mögöttem. Nem is vettem észre,hogy ő van mögöttem a sorban. - A suli királyának fogja képzelni magát.
- Én se kedvelem.
- Nálad,elakarta érni,hogy ne kedveld. Nálam,már a megjelenésével elérte,hogy ne bírjam.
- A többiek kedvelik. Nézd csak meg, - biccentettem, a hangosan nevető társaság felé. Igazából,csak én nem bírtam,Adamet,ő próbált meg felidegesíteni azzal,hogy béna vagyok,közbe meg nem is. Ezt elcseszte. Kétlem mondjuk,hogy a többiek,tudnák,hogy én voltam az a lány,aki tavaly letarolta. Luke,biztos tudja. A többieknek nem kell.
- Kedveljék. Tőlem aztán.  De mi alapítunk egy "Ki nem állhatjuk a Frewer gyereket" fan klubbot?
- Még szép. Lehetsz a vezetőnk. Azaz a vezetőm.
- Megtisztelő Ms.Edwards. Örömmel elfogadom,a vezetői szerepet.

A könyvosztás végén a suli előtt ültem a  lépcsőn,és a húgomat vártam,aki gőzöm sem volt merre lehet,a sulin belül. A mobilomat nyomkodtam,közbe folyamatosan Jasmine-t hívogattam. Argh,minek egyes embernek mobiltelefon ha fel se veszi.
Az osztálytársaim özönlöttek,ki a suliból. Mindegyik vászon szatyorba,hurcolta el, a buszmegállóba,vagy a szüleinek a kocsijáig,esetleg a saját kocsijáig (már akinek van).
Vicces volt ahogy a négy, Barbie baba,jött ki. Megpróbáltak úgy menni,mint általában,kecsesen és nőiesen,de a szatyor lehúzta a vállukat ezért,kicsit nehezebben mozogtak. Kellynek,majdnem oda lett a bokája,de csak majdnem. Minden esetre elég nagy jelenetet rendeztek. Visongtak,jajongtak,nyafogtak,míg a parkolóba nem értek.
Stellának már megvan a jogsija így ezentúl ő hozza és viszi a többi három,barátnőjét a saját autójával. Nekem is kéne egy kocsi,de ahhoz jogosítvány is kell,én meg lusta voltam letenni a vezetői vizsgát,na meg a KRESZ vizsgát,ahhoz,hogy meglegyen a vezetői engedélyem. Na,meg akkor saját kocsi is kéne,amit anya és Ben kétlem hogy a 18-dik szülinapomig nem fizetnének ki,így magamnak kéne összeszednem rá a pénzt,tehát dolgoznom kellene. Úgy,hogy maradok a jól be vált módszernél. Anyu hoz,Ben/Zack/ a busz meg visz.
A suli ajtaja kivágódott,és reménykedtem benne,hogy a húgom lép ki rajta, Legnagyobb elkeseredésemre nem ő volt,hanem Adam. Leült a lépcsőre mellém (!) és a telefonját nyomkodta.
- Nem lehetne,hogy arrébb ülsz az egóddal,és a könyveiddel együtt? - kérdeztem,élesen. A könyvei a lábamon hevertek.
- Nem.
- Vagy elveszed a könyveidet a lábamról vagy lerúgom őket a lépcsőn,de vissza nem hozom.
Nem mondott semmit,szó nélkül felemelte és a lábának döntötte. Igazából mikor csak úgy leült,mellém (!!!) a könyveket maga mellé tette,remélve hogy majd a lábának dől,ha dől. Hát,az én lábfejemre dőlt,nem az ő lábszárának.
Szerettem volna,megjegyzéseket tenni,az ebédnél alakított,szerepére,de inkább hallgattam,és önelégülten vigyorogtam. Szép húzás volt Sasha,nem esett meg egy újoncon a szíved beolvastál neki. Büszke vagyok rád.
Az ajtó ismét kivágódott. Két nevető lány jött ki,a könyv cipeléssel szerencsétlenkedve.
- Na végre.-sóhajtottam,mikor megpillantottam Jasmine-t
- Hé,Sasha! Mizu?
- Menjünk már.
- Oké,oké,de még várj. Lizzie,bemutatom a nővérem Sashat. Sasha,az ő itt az osztálytársam Lizzie,egész nap vele voltam. Kezet fogtam a barátságos lánnyal,és rá mosolyogtam,ő pedig vissza. Jasmine talált egy normális,hozzá hasonló lányt. Nagyszerű. Miután Lizzie elengedte a kezem a fejét oldalra fordította,majd megszólalt :
- Adam?
Adam hátrafordult,majd mikor megpillantotta a lányt feltápászkodott a lépcsőről.
- Mizu,hugi?
- Minden király. Bemutatom neked Jasmine Edwards-ot. Osztálytársam,és a padtársam is.
Itt lefagytam. Teljesen. Megnyugvásra szóljon,hogy nem csak én.
- Úristen. - suttogtam,magamnak.
- Ő a húgod? - fordultam Adam felé,aki szintén ugyan ezt a  kérdést tette fel nekem pontosan akkor, mikor én neki. - Igen. Mi? Bakker! Oké,ezt fejezd be! Nem,te fejezd ezt be! - a válaszok egyszerre hangoztak el,és rohadtul idegesített,hogy velem egy szinkronban beszél,pontosan ugyan azt mondja,és gondolja. Adam a hajába túrt,én pedig ott álltam lefagyva a két kilencedikes lányra bámulva. Nem létezik az,hogy a húgom örök legjobb barát lesz,annak a srácnak a húgával,akit most nagyon megszeretnék fojtani.
- Oké,Jas,menjünk. - megragadtam a lépcsőn heverő szatyromat,és elindultam a parkoló felé. Ben,legnagyobb szerencsémre már ott várt minket. Elvette a szatyrokat,betette a csomagtartóba,majd beszálltunk mind a hárman a kocsiba,és elindultunk haza.