6. Fejezet

SZEPTEMBER 22.

7:23,Hétfő

A reggelem különösen balszerencsésen indult,mint az eddigiek.  Pedig, ez még csak a suli harmadik hete. De mint,minden hétfő,ez sem kezdődhetett másképp. Ez egy afféle átok. Vagy szerencsésen kezded a hetedet,vagy pedig úgy indul az egész,hogy elalszol mert nem kelsz fel a mobilod ébresztőjére. Aztán veszekszel a hugoddal mert sokáig zárkózik be a fürdőbe,te pedig idegbeteg módjára dörömbölsz az ajtón. Sőt,csak nem kitéped a helyéről. Majd miután sikeresen tudod használni a füdőt,és már majdnem,elkészülsz,édesanyád leszid mert megint késésben vagyunk. Természetesen miattad.
Hiába hibáztatod a hugodat,mert sokáig totyogott a fürdőben,így is úgy is te leszel a hibás. Mert nem keltél fel időben.
Nálunk abszolut ilyenek a reggelek. Mondtam már,hogy jó ötlet reggel veszekedni egy 16 éves kamasz gyerekkel?

Mikor kapkodva elkészültem,és a hajam is viszonylag egyenes volt (utálom hogy hatalmas hullámok vannak a hajamba) egy gyors kávéra még időt szerettem volna szakítani,csak hogy kevésbé nézzek ki úgy mint egy zombi. Mert tulajdonképpen úgy néztem ki. A kinézeten,dob a ruha (fehér atléta egy fekete kardigánnal,bokáig érő farmer,fekete bokatornacipő) és a szempillaspirál szájfény kombináció,de az álmos tekintetet semmi sem semmisíti meg. Így kellett nekem az az egy bögre finom kávé. Jobban mondva,kellett volna. Hiperaktív iker hugaimnak köszönhetően akik fogócskáztak(?), kora reggel(?), a konyhánkban (?????), meglöktek és a kávé egy része a fehér atlétámon és a hajamon landolt. Akkor még egy gyors ruha kombó megváltoztatása és egy kis hajöblítgetés,hogy ne ragadjon és ne legyen túlzottan kávé illatú a hajam,és indulhattunk. Imádom a hétfőket.

A suliba körülbelül becsengetés előtt 3 perccel  érkeztünk meg Jasminevel,és mind a ketten siettünk órára. Ő már az ajtóban eltűnt,rám pedig még várt egy emeletnyi lépcsőzés.Naná,hogy utoljára estem be a tanterem ajtaján. Eltekintve attólhogy a hajam már csapzott volt és kávé illatú, a szemeim pedig karikásak,na meg hogy álmos voltam és nyűgös,mindent felülmúlt a matekórai kezdés. Ami 100%-ban tönkreteszi a hétfőt - mert amúgy már ennél rosszabb nem lehet.
- Khm,Ms.Edwards lenne szíves a helyére fáradni és nem az ajtóban ácsorogni? - mért végig rajtam Mr.Howard,majd becsapta maga mögött az ajtót. Szó nélkül hátra mentem a padomhoz és beültem Hope mellé aki a füzetén feküdt. Megbökdöstem a vállát,és vette a lapot,hogy a tanár is bent van,és ne aludjon be. Mr.Howard ordít mint a sakál,ha elalszanak az óráján. Megtapasztalhatta az osztály. Neeeeeem,nem miattam. Na jó,de.
Mr.Howard helyet foglalt a tanári asztalnál,és egy köteg lapot rakott le,a naplónkat, a kis jegyzetfüzetét,és a matek könyvet.
- Kijavítottam a dolgozatokat. Születtek egész szép eredmények,de van aki csak a megszokott formáját hozta. - közölte hűvösen,majd szemrehányóan rámnézett. Végem.
- Lucas,négyes. - emelte fel az első lapot a tanár úr. Luke nem volt itt. Nem azért mert elaludt,és nem azért mert lebetegedett. Ma tölti a tizenhetet és így szimplán úgy érzi megteheti,hogy tovább alszik. Mr.Howard könyvelte Luke jegyét aztán folytatta a dolgozatok kiosztását. A kockák (Bob,Jeremy,Gabe) egyértelműen ötöst írtak, a libák közül Kelly ötöst a három csatlósa négyest,Alice,Sandra,Tori,Dave,Adam ötöst, az idióták (Billy,Lewis,Josh) és Drake négyest,Amy és Laura hármast.
- Sasha - miért is ne a legvégén szólítson - kettes. Éppen hogy. Az agy kapacitásod,nem igazán hagyott helyet a matematika befogadására. Anyukád nem lesz elragadtatva tőle,mint általában. Sosincs elragadtatva a matematika tudásodtól.
Mintha az egész sértés leperegne a vállamról (le is pereg,pont nem érdekel) kimentem a tanári asztalhoz és átvettem a dolgozatom. Anya tuti kiakad,persze miután megtudta. De amíg nem tudja,addig nincs gond,és egy vitával kevesebb. Az óra további részében haladtunk tovább az anyaggal. Míg mindenki erőteljesen koncentrált Mr. Howard szavaira, a feladatokra én lemaradva másoltam Hope füzetét,ugyanis minden jobban érdekelt,csak az nem amit  veszünk.

 Matek óra után,gyorsan mindent a táskámba borítottam és igyekeztem elhagyni sebesen a termet. A dolgozatomat visszaadtam Mr.Howardnak és siettem az ajtó felé. Adam Frewer az utamat állta,aki az ajtóban beszélt valami matek példát Joshsal. Azthittem nem fog elegengedni,meg szívat és nem enged ki az ajtón amíg Mr. Howard nem szólna rám(!!) hogy haladjak már. De semmi ilyen nem volt. Rámpillantott azzal a közömbös tekintetével,amit már egy hete kapok tőle és kiengedett. Én pedig az utamat a lépcsők felé vettem,onnan pedig egészen fel a nyelvitermekig. Spanyol órám lesz. Matek után már csak jobb lehet. Miközben lassú léptekkel haladtam felfele a lépcsőn teljesen elgondolkodtam. Mióta volt az az eset,hogy Adam segíteni akart nekem,de én elbaltáztam,nem igazán beszéltünk,annak ellenére,hogy egy társaságban voltunk. Persze gúnyos beszólások,csipkelődések voltak,és papírgalacsinokkal is dobált valamelyik múlt héten valamelyik szünetbe,de ezektől eltekintve, semmilyen versengés nem alakult ki közöttünk,és semmilyen nagyobb vita. Mindig olyan könnyen felidegesítettem,és nem tudom most miért nem hat semmi. Nem mintha szükségem lenne,egy nagyképű,lenéző srác figyelmére,csak furcsálltam hogy az első két hétben mint aki kiakar csinálni úgy szívózott velem,most meg sehol semmi. Lehet ő is utál és így az érzés teljesen kölcsönös. Vagy egy hatalmas szivatásra készül,és most éppen,hogy tart egy kisebb fegyverszünetet. Nem tudtam,de valójában nem is akartam. Mindig van amivel vissza tudok vágni,innentől kezdve nem aggasztott annyira a dolog.
Mikor felértem a spanyol teremhez zárva volt. Szerintem vagy két percig csak álltam és bámultam a zárt fehérre festett ajtót. Aztán levettem a vállamróla  hátizsákom,és a földre tettem. Néztem ahogy teljesen elterül a földön. Aztán,a falhoz léptem,hátamat neki döntöttem és szép lassan a lecsúsztam a fal mentén a földre. Álmosan szemléltem a szünetben mozgó diákokat,ahogy teremről teremre járkálnak,szendvicsekkel és kávéspoharakkal szaladgálnak,ahogy összenevetnek vagy ahogy komótosan bámészkodva csoszognak.
- Reggelt, matekzseni. - köszöntött Billy mosolyogva,majd helyet foglalt mellettem.
- Haha,humoros. - forgattam a szemeimet.
- Na,mit morcizol? Csak,nem jól indult a hétfő reggel?
- Hogyan találtad ki?
- Az arcodra van írva. - nevetett. - Miért van kávé illat?
Sóhajtottam,majd szónélkül megfogtam hosszú hajam végét és Billy orra alá toltam.
- Reggeli balszerencse? - fürkészett világoszöld szemeivel.
-  Csak két hét éves reggeli fogócskázása a konyha és a nappali között. Reggeli balszerencse,ugyan már.- legyintettem.
- Élvezik az ikrek a sulit?
- Még igen. De majd nem fogják.
- Hét évesen én is szerettem. - mondta lazán,majd matatni kezdett a táskájában. - Ezt idd meg, Rossz rád nézni. - mondta és a kezembe nyomott valami dobozos jegeskávé féleséget.
- Ennyire rémesen nézek ki? - nevettem erőltetetten.
- Álmosan. Na idd meg.
Ő volt Bill Brooks,azaz Billy. A 11.D osztályába tartozó menő srác,aki annak ellenére,hogy igen népszerű,nem aljas,nagyképű és egy tipikus seggfej (ami itt amúgy elég sok srácról elmondható). Igyekszik elvegyülni a tömegben,de formás arca,szikrázó zöld szemei és a homlokába lógó fekete haja már figyelemfelkeltő. Különösen a lányok terén. Előszeretettel hordja a suli logójával ellátott dzsekit,és amilyen jó sportoló olyan jó dobos is. Kifejezetten örülök annak,hogy ő az osztályból az aki velem együtt jár spanyolra. Pedig az elején azthittem egy osztálytársam se fog majd járni,de hát itt van Billy aki a padtársam,aki iszonyat okos spanyolból,és akivel bármikor lehet amőbázni órán,de sose tudok ellene nyerni. Túl eszes,jó taktikája van.
A szünet lassan véget ért és a többi társunk is megérkezett,majd a tanár Mr.Wright. Középkorú,magas,mindig morcos tekintetű férfi. Sokszor tippeltünk arra hogy nem megy neki a társas élet,de a valódi okát nem tudjuk annak miért néz mindig komoran. Ugyanakkor kiváló spanyol tanár,és szerintem én és Billy vagyunk a  kiskedvencei,már ha lehet így mondani.

A spanyol óra után még ki kellett bírnom egy történelmet és egy irodalmat,aztán pedig spuriztam a büfébe friss pizzát venni magamnak ebédre. Ebédszünetben a szokásos asztalunknál ültünk a lányokkal és mindenki elvolt a saját kis világában. Laura valami magazint olvasott,miközben salátát(?) evett, Alice és én kémia házit írtunk (nem is tudtam,hogy volt),Tori éppen totális kiakadást tartott,és valami divatrendőrség kihívásáról magyarázott,a pontos előzményekről lemaradtam mert nem figyeltem,Amy cinikus megjegyzést tett néha Tori egy-egy mondatára Hope pedig az egészet végig röhögte.
- Héééééééé. - kiabált Tori.
- Most meg mi bajod van? - meredt rá unottan Amy.
- Hol van Sandra? Sandrának kell kiakadnom,ő tuti megértené ezt a tragikus színkombinációt!
- Tényleg,hol van? - pislogott Hope.
Míg Alicevel kémia házit írtunk (pontosabban én csak róla másoltam) mindenki azon gondolkodott,hogy a legokosabb tag miért nincs a társaságunkban.
- Al,tényleg holvan Sandra? - bökdöstem meg a ceruzámmal Alice karját. Alice fel sem nézve a munkafüzetéből szó nélkül felemelte a kezét amiben a ceruzáját tartotta és a háta mögé mutatott. Sandra éppen egy alsóst oktatott ki,vagy harapta le a fejét,vagy nagyon magyarázott neki,esetleg mind a három lehetőség,de nem tünt túlságosan boldognak,és eléggé hadonászott. Szegény tizedikes lány,miután vége ennek a műsörnak totál összeomlik a lelkivilága.
- Na,most mi baja Gillbertnek? - ráncolta a homlokát Tori.
- Suliújság. Csak a szokásos. Tavaly is ez volt emlékeztek? Lap megjelenés előtt állunk,Sandra ezt komolyan veszi. Le kell adni a főfőfő szerkesztőnek aki egyeztett majd a suliújság vezetőjével Mr. Marshall tanárúrral.  Ha tetszik nekik a dizájn,a cikkek meg minden egyéb izé,akkor nyomdába megy. Ha alakítani akarnak valamin alakítanak ha nem mindent úgy hagynak.  Csakhogy..
- Megőrülök! Sose lesz kész ez a hülye újság! - ért oda az asztalunkhoz csapkodva Sandra,majd helyet szorított magának,Hope és Laura között. - Annyi amatőr van,hogy nem hiszem el!
- Ezt akartam mondani - folytatta Alice - Sash,lemásoltad?
Bólintottam,majd Alice becsukta a munkafüzetét és elpakolta a táskájába,én pedig követtem a példáját. Utána nyugodtan láttam neki a pizzámnak.
- Na mizu, Sandra? - nézett rá kérdően Al.
- Amatőrök,sehogy sem lehet feldobni ezt az újságot. Szeptember nem szól semmi másról,csak a suli kezdésről,az újoncak érkezéséről. Ennyi. Értitek? Ennyi! Nem keresnek tehetségeket mikor,elvileg ez a suli arról híres hogy tehetséges és okos emberek járnak ide. Kit érdekel,hogy felújították a tornatermet,kicserélték a csapokat a mosdókban? Nincs semmi sztori! Pedig mennyi elsőst tudnánk népszerűsíteni,azáltal ha interjút adnának vagy sztorit adnának át számunkra. De nem! Semmi!
Sandra tartott egy röpke hatás szünetet,amire azthittük teljesen hogy befejezte kiakadását.
- Na,jól vagy? - kérdezte Tori. Hát ennyit arról,hogy vége a kiakadásnak.
- Igen. Azaz nem,de kicsit még is. - vett egy nagy levegőt. - Kell valami észbontó sztori,vagy egy történet ami felkelti ezeknek a hülye kamaszoknak az érdeklődését.  Mert valójában nem rosszak annyira amikről írtak. Mert a sulikezdés jó,balul elsült kémiai kisérlet is jó,végzős sportoló sztárok kihagyhatatlanok,hülye felújítások a suliban,de szükségünk van másra is,ami kevésbé hétköznapi.
- Vegyétek fel a hugomat a szerkesztőségbe. -  szólaltam meg hirtelen.
- Miért? - fürkészett kiváncsian Sandra.
- Hát,igazából írónak készül elsősorban. Nagyszerű fejlődés lenne a számára ha bekerülne a suliújság csapatába. A zenélés amúgy sem túlzottan érdekli,mindig ír. Ó,és nagyszerű fantáziája van. Akár történeteket is írhatna a suliújságba. Vicceket,mert van humorézréke. Morbid dolgokat halloweenkor. Vagy hasonlókat. És egyébként is tudjátok milyen Jasmine. Szaftos pletykák tudta nélkül nem bír létezni,órákon át szokott csámcsogni a dolgokon. Nem pletyka kreáló,hanem megfejtő,és továbbító. Alig telt el egy hónap és már több pletykát tud mint én valaha. Szerintem,tudna érdekeset mondani.
Sandra elgondolkodott a hallottakon.
- Beszélni fogok vele még ma. Köszi a tippet Sash. De tulajdonképpen van két kérdésem. Honnan tudod ezt? És mióta vagy te a jófej testvér?
- Van két "titkos" füzete amelyek közül igazából csak a naplója olyan totál titkos,de van egy olyan füzete ahova történeteket ír és ha unatkozom mindig lenyúlom és elolvasom őket. És én mindig is jófej voltam vele szemben csak még nem tanulta meg értékelni.
- Remek,akkor majd megkérem hogy abból mutasson valamit nekem amit én átnyújtok a főfőfő szerkesztőnek. Ha neki tetszik bent van a csapatban az újság pedig jobb lesz mint valaha. Már csak felkéne dobni a sulit,hogy kevésbé keltsen börtön érzetet. Művészekkel is tele vagyunk miért nem kreatívkodnak?
- Sandra nyugi már,lapátold az ebédedet,és várj arra amíg a suli művészei nem veszik észre a suli ürességét. - mondta lazán Amy közbe folymatosan Torit szugerálva.
- Ne nézz rám így,nekem nincs ötletem mit lehetne itt kezdeni! - védekezett. - Amúgy most újra ki kell akadnom!
Fáradtan pillantottunk Pinkyre,mire ő idegesen az asztalra helyezte a mobilját.
- Soha többé nem megyek rá egy hülye divatblogra sem! Ezt pedig amit most néztem feljelentem! Minek csinál olyan aki semmit sem ért a divathoz? Aaaaaaarggggh.
- Victoria miért nézegetsz olyan blogokat? - vigyorgott cinikusan Amy.
- Ne hívj így! És amúgy a facebook üzenőfalra tette ki egy ismerősöm,hogy "Tudni akarjátok mi a trendi? Katt a divatblogomra!" Lefogom tiltani. Csak az embereket akarja félrevezetni. Ez egyszerűen felháborító!
- Üzenőfal...hm... - motyogtam magamban. Hangosan. Furán néztek rám a többiek. Nem értették,hogy éppen fantasztikus ötletem támadt.
- Sasha..akkor vágsz ilyen fejet mikor egy évben egyszer előfordul az hogy brilliáns ötleted támad...ami aztán bajba is sodor téged,esetleg minket is. - jegyezte meg Amy.
- Mi az hogy egyszer?! - háborodtam fel.
- Oké..háromszor,de akkor nagyon nagy bajban vagy....vagyunk. De,ezt vedd tőlem bóknak mert legalább feldobod az életem az extrém ötleteiddel.
- Köszönöm Ms.Gray. Ez megtisztelő.
- Szóra sem érdemes Ms.Edwards.
- Na figyeljetek. Ott az a beugró - mutattam a kis (valójában hatalmas) részre ami hasonlított egy zsákutcára. Padok sorakoztak végig,és arra fele nyílt a tornaterem felé vezető folyosó ablakai illetve néhány tanterem ablaka. - Na és ott az a fal. Se,ablak,se semmi,tök üres. Pingáljuk ki festékszórókkal. Írjuk tele üzenetekkel. Dalszövegrészletekkel. Titkos jelekkel. Mások is írhatnak oda különböző utalásokat. Monogrammokat. Amúgy is mindenkinek mániája ez a hülye szerelmes monogrammos izé. Meglehet hogy minden héten újra kellene festeni a falat,és a gondnok ezer százalék hogy kibukik. És ez még jobb, hiszen egy-null a mi javunkra a suli tanárjaival szemben.
- Te totál megőrültél?! - hitetlenkedett Alice. - Minden kezdődik előlről? Sasha tavaly nem volt elég?! Hát,szerintem többet voltam büntiben mint a szobámban! És abba már belegondoltál ha rájönnek hogy ki indította el ezt az egészet?! Hm?! HM????? Kicsapnak! Vagy nekünk kell megszervezni mindent ami a sulival kapcsolatos! Vagy,jaj ne! Mi takarítjuk a mosdókat..A FIÚKÉT IS!
- Alice,nyugalom. Sasha,ez egész jó terv. Támogatom. - bólintott rá Sandra. - Ötletes.
- Sandra,te most csak szórakozol! Te belemennél ebbe? Sandra Gillbert most komolyan rábólintott ennek az agyament ötletének? - mutogatott rám ingerülten Alice. Mondjuk volt benne valami.
Mindenki meglepetten nézett Sandrára,
- Most miért ne? - vonta meg a vállát. - Színes és titokzatos,felpezsdül a művészet és bízom Sasha képességeiben,hogy nem bukunk le..Ja,igen bízom benne,hogy nem derül ki semmi.
Az utolsó mondatot kissé bizonytalanul mondta,de azért örültem,hogy a legnehezebben meggyőzhető és legvisszafogottab barátunk ment bele elsőként.
- Oké. De.bármi is lesz sosem fogom a fiúk wc-jét pucolni..sosem. - jelentette ki határozottan Alice,mire mi mindannyian felnevettünk.