10. Fejezet

SZEPTEMBER 25.

Csütörtök, délelőtt, 11:00

A 11.D olaszórán ül Mrs.Anderson társaságában. A Morrinson gimiben az olasz nyelvet tették úgy mondd kötelezővé, mivel valahol elvileg Milánóban van egy testvériskolánk, ahol ugyanilyen zsenipalánta, okos és tehetséges kamaszokat próbálnak felfedezni, és terelgetni az álmuk felé. Én onnan nem ismerek sok népszerű avagy sikeres ma már közemberré vált alakot, mindenesetre, biztos hogy vannak onnan is kiemelkedő diákok. 

Sok iskolának van testvériskolája más országokban, más kontinensen. Más bolygón. Na jó, ott még nem tartunk, de azért klassz lenne. Cserediákprogramokat indítanak, és mindenkinél máshogy működik. A Morrinsonban évfolyamoként három diák vehet részt ebben a fantasztikus élményben, akiknek abszolút biztosítják az utazást szállással együtt. Mivel mindig négy osztályt indítanak, általában a legneveletlenebb vagy a legostobább kimarad. Szerintem említenem sem kellene, de azért még is inkább szóvá teszem, hogy,  a mi osztályunknak egyszer sem sikerült ez az egész. Megértem.  Okosabbak mindig vannak nálunk, és ahhoz hogy tőlünk is válasszanak valakit tennünk kellene. Mindenkinek minimálisan.

- Ne feledjétek akkor a jövőheti beadandókat! Jó étvágyat az ebédhez! – mosolygott az osztályra Mrs.Anderson majd a csengő elhallgatása után távozott a teremből.

- Hope. Ébresztőőőő. – ráztam a padtársam vállát aki füzetén elterülve világáról nem tudott. Sosem értettem Hope-ot, mit csinál esténként, vagy hogy miért alszik ennyit, de gyakran lennék a helyében.

- Áááááá. Valami olasz beadandóról álmodtam! – visította.

- Lesz valami beadandó, de nem figyeltem, hogy mi. 

- Akkor nem álmodtam?

- Nem. Nem álmodtad.

- Aaajj, nem szeretek olaszra beadandót írni.

- Még azt se tudod miről kell írni. Mondjuk én se, de az mindegy. - vontam meg a vállam, miközben a táskámba söpörtem be a cuccaimat.

- Egy oldalas esszé a kedvenc olasz városodról. Olaszul. – lépett a padunk mellé Sandra – Mehetünk ebédelni? Nem akarok olyan száraz kakaóscsigát enni, amit a büfésnő meghint porcukorral, hogy ne látszódjon, hogy Drake koponyáját is áttörné.

- Felidegesített valamivel?

- Csak a szokásos. Azt hitte okosabb nálam, pedig nálam senki sem okosabb. Mit képzel ez..

- Kütyüről magyarázott?

- Mindig kütyükről magyaráz. - sóhajtotta Sandra, majd sarkon fordult és elindult kifelé a teremből.

Felkaptam a hátizsákomat, majd Hope-pal Sandra utána indultunk, le a büfébe.

- Annyira várom már, hogy kipingálhassam ezt a börtönt! – örömködött Tori majd két sültkrumplit szórt a szájába.

- De ha lebukunk, Sashat adjuk oda. Őt nyírják ki először. – mondta rezzenéstelen arccal Amy, majd Hope kezére csapott aki mindenképp kunyizni akart egy falatot a gyrosából.

- Köszönöm Gray. Megtisztelő. Mintha áldozatot mutatnátok be, pedig én nem áldozatnak való vagyok.

- Ugyan Edwards. Mellékesen, Frewer mikor megy? Mert ha holnap szándékozik akkor, te csak az után tudsz szabadulni, amikor ő lelépett.

- Hétfőn és szerdánként jár át asszem’. Olyan öt körül jön majd mindig és egy órán át próbálja megértetni velem a lehetetlent. De, valahogy elkéne érnem, hogy ne korrepetáljon.

- Ajánlj neki egy alkut. – dobta be az ötletet Laura. – Ha jó alkut dobsz be leszáll rólad, anyád kiakad, neked meg szabadak a délutánjaid.

- Ez nem is rossz. 

- Tudom. Csodálkozom, hogy ez neked még nem jutott eszedbe.

Mi az ami miatt Adam békénhagyna? Deszkacuccok? Nem. Új deszka? Nem. Koncertjegy? Nem is tudom milyen zenét szeret. Ingyen mozi? Nem, a filmes izlését sem ismerem. Törzsvásárlói kedvezmény a családi kávézóban? Anya megölne, senkinek sincs kedvezménye. Semmi sem jó. Semmit sem tudok neki bedobni. Nem tudok róla semmit, csak annyit hogy befűzött már három lányt egy hónap alatt..Ezaz.

- Megvan!

- Hogy mit dobsz be alkunak? – vigyorgott elégedett Laura.

- Igen. Most, ha megbocsátotok, lebeszélem vele. – vigyorogtam az ismert nyertes mosolyommal, majd a maradék húsos szendvicsemmel és a hátizsákommal együtt felpattantam a kerekasztaltól és elindultam az udvaron megkeresni Adamet. A diákok társaságokba verődve ebédeltek, nevetgéltek, volt aki magányosan ücsörgött nem messze a pad támláján és meredten bámult maga elé, volt aki a zenelejátszójával a kezében feküdt a füves részen és voltak olyanok is akik könyvvel és sültkrumplival töltötte az ebédszünetet. Az asztalok között bóklászva pillantottam meg Adamet kettesben Ebony Bensonnal. Bájos.

Vidáman odacsörtettem hozzájuk és helyet foglaltam az asztalnál velük szembe. Az érkezésemre abbahagyták a turbékolást és nem túl barátságosan méregettek.

- Ümm, Szia Sasha. – üdvözölt Ebony.

- Hali. – mosolyogtam, majd beleharaptam a szendvicsembe.

- Mit művelsz Edwards? – kérdezte türelmetlenül Adam.

- Minek látszik? Befejezem az ebédemet.

- Itt?

- Igen. Mivel beszélnünk kell.

- Mondd.

- Nem Ebony előtt tárgyalok. Négyszemközt kellene.

- Nem ér rá később?

- Kérdésedben a válasz. Szóval, akkor Ebony, magunkra hagynál minket?

- Tudod én.. – kezdett tiltakozni a lány, mire rávillantottam a „tűnés vagy az ebéded a hajadban landol” nézésemet. – Hogyne. Később találkozunk Adam.

A lány felállt, összeszedte a holmiját majd látszólag nyugodtan távozott. Látszólag.

- Most ez mire volt jó neked? Már majdnem elértem, hogy belém essen! – csattant fel idegesen Adam mire én csak elnevettem magamat.

- Ugyan már kaszanova. Vannak itt jobb lányok Ebony Bensonnál akiket hülyíthetsz a hülye dumáddal. Megfelezzük ezt a krumplit? Rémes vagy. Milyen hülye liba veszi be ezeket? Már ennyitől szerelembe lehet esni? Bah.

- Jobbak? – ragadta meg a lényeget. Király, eddig minden a terv szerint halad.

- Jobbak. - helyeseltem

- Például…?

- Á-á. Ennek ára van.

- Valahogy sejtettem. Mit akarsz?

- Ne korrepetálj matekból. Nincs szükségem rá, és neked sem kell egy alacsony matek tudással rendelkező lánnyal megértetned olyan dolgokat amit sosem fog érteni, ergo szabadok lesznek a délutánjaid, melyeket ostoba libák befűzésével tölthetsz, illetve nekem is, és nem teszek eleget anyám kérésének. Mit szólsz?

- És ezért cserébe én lányokról kapok infókat?

- A hónapban hármat hülyítettél be, ebből kettő lelkironcs. Nem tudom nektek fiúknak, mi benne a poén, de igen én lány infókat ajánlok cserébe azért hogy leszállsz rólam, a matekról, és megmondod szépen anyámnak, hogy nem tudsz elvállalni mert mondjuk kezelhetetlen vagyok. Nos?

Adam hümmögött egy sort míg én türelmetlenül kopogtam a körmeimmel az asztalon, végül rábólintott. Magam mellé invitáltam, mert mivel az épület sarkánál lévő asztalnál ültünk, az egész udvart tökéletesen belehetett látni ott ahol én ültem.

- Nagyszerű. Szóval, Ebony csinos lány, de pszichés problémái vannak, mondhatnám úgy is hogy kicsit pszichopata a csaj, ha élni akarsz, akkor őt békén hagyod.

- Ez nem is látszik meg rajta.

- Egyszer ok nélkül megakarta tépni Laurát, mire Amy és én állítottuk le. Van akitől fél. Van amitől fél. De Ebony nem a top lányokba tartozik. Zakkant. Eskü.

- Akkor?

- Harper Cooks. Három asztallal tőlünk jobbra. A suli pompomlányoknak a csapatkapitány helyettese. 11.B. Minden megvan amire a magadfajta srácok buknak. Szőke fürtök, nagy szempillák, kipakolt mellek, formás testalkat. Olyan ribanckinézete van, de tulajdonképpen nem az. Kedves, és ellehet vele beszélgetni, de ha felidegesíted, akkor fuss. Vagy adj neki floppy cukorkákat. Azt nagyon szereti.

- Aha, könnyen lesz dühös. Tovább.

- Oké. Akkor, Kimberly Mendez. Velünk szembe négy asztallal arrébb. 11.C. Együtt járok vele spanyolra. Csinos, normális, könnyen hülyíthető, és mindenről lehet vele beszélni, mert minden érdekli. Ezenkívül egy asztalnál ül még vele Libby,Hilary,Savannah és Eve. A legjobb barátnői és egyben osztálytársai. Ugyanúgy beszélnek mint Kim, ugyanúgy néznek ki, ugyanahhoz a sportegyesülethez tartoznak, és minden érdekli őket is. Mellékesen, úsznak.

- Akkor eddig van Harper,Kimberly,Libby,Hilary,Savannah és Eve. – bólogatott hevesen Adam. – Van még valaki aki úgy érdekes az évfolyamon?

- Ezek a neked való top lányok. Formásak, és hülyíthetők.

- És mi van a többivel?

- Hozzád ők passzolnak Adam. Illetve Kelly,Diana,Stella és Cece nem. Őket is hülyítheted.

-  Te már csak tudod kihez ki passzol. Na és az alsóbb évesekkel mi a helyzet?

- Kilencedikessel ne próbálkozz, a tizedik évfolyamban meg talán Corinne Ramsay a 10.A-ból, Faith Morgans a 10.D-ből és Aurelia Hills a 10.B-ből aki úgy számodra érdekes lehet. Illetve ezeknek a lányoknak a baráti társasága.

- Mi a helyzet a végzősökkel?

- Végzősöket magadnak kell kiszúrni, de nagyrészük messzire szándékozik továbbtanulni, vagy nagyon komoly jövőbéli tervei vannak, esetleg már foglaltak. De mondom, nézz szét.

- Mi van azokkal a lányokkal akik a csapatunkban vannak?

Elnevettem magam.

- Tori tabu. Volt egy csúfos szerelmi dolog az életében és nem kell jelenleg még egy, nem hiszem hogy olyan könnyen feldolgozná, ha egy olyan srác mint amilyen te vagy átvered. Amy nem az a pasizós tipus. Hope túl aranyos hogy hülyítsd,tehát vedd úgy hogy megtiltom hogy rá mássz. Laurát nem kifejezetten érdekled úgy. Sandrának van egy fajta feminista énje, illetve erősíteni akarja még a szinglik táborát. Alice végképp nem egy hülyíthető lány. Tehát csak barát az összes.

- Hope amúgy is foglalt már, nem?

- Miért lenne?

- Ja, én csak azthittem.

- Attól, hogy beszél pár végzőssel, akikkel együtt jár táncórákra, nem azt jelenti,hogy foglalt.

- Hogyne. Akkor ennyi?

- Ha ez elegendő akkor ennyi. Nekem meg annyi kell, hogy mondd meg anyunak, hogy nem korrepetálsz.

Felálltam és felvettem a hátizsákomat. Készültem Adamet magára hagyni amikor megragadta a vállam.

- Várj még. Előttünk, második asztalnál. Az a lány kicsoda?

- Ó, ő Zoey Haggerty 12.A-s lány. De őt nem ajánlom. A nyár utolsó hónapjában mentek szét a barátjával Mattel és teljesen ki van bukva.

- Megvigasztalnám. – vigyorgott.

- Zoey normális lány, aki normális srácokra bukik, és nem a tuskókra. Na, további szép napot.

Az ebédszünet befejeztével kémia órán kotyvasztottam valami fura színű löttyöt (hármast kaptam rá,de miért), aztán matek órán szívta a vérünket (vagy is csak az én véremet) Mr.Howard. Nem értem miért nem olyan diákot szólít aki majd kiesik a padból és annyira jelentkezik, hogy elmondhassa a megfejtést. Helyette felszólít engem akinek a feladat sincs meg a füzetében, helyette egy félbehagyott „Utálom a matematikát” című dalszöveg. Jövőre a szalagavatómon előadom ezt a dalt, Mr.Howardnak, csak hogy megtudja mit éltem át négy év alatt az óráin. Az óra után a folyosón ülve hallgattam a zenelejátszómat, és magamban, nagyon mélyen szidtam Mr.Howardot, a tantárgyát és mindkettő létezését.

- Sasha. – hallottam tompán a nevemet, majd láttam hogy Adam meglengeti előttem a kezét  – Figyelj, gondolkodtam.

- Hogy melyik lányra hajtasz először? – néztem fel rá szórakozottan, majd a zenelejátszómat a zsebembe csúsztattam a fülhallgatóival együtt.

- Azon is. De elsősorba nem azon. Még is korrepetálni foglak matekból.

- Mi? – szaladt fel a szemöldököm, és ennél hosszabb kérdést nem bírtam kinyögni. Felpattantam a földről, Adam csak bámult rám, és nem szólt semmit, engem pedig ez is kezdett idegesíteni.

- Adam, megegyeztünk. Adok neked hülyíthető lány neveket,infókat, te pedig lekopsz rólam és erről a matekos szarságról. - kezdtem higgattan, hátha meggondolja magát. Nem így lett.

- Te járnál vele jobban, mert elég pocsék vagy matekból.

- De nem érted, hogy ez engem nem érdekel?! Nem akarom, hogy segíts nekem mert semmi szükségem nincs rá, nem akarom, hogy korrepetálj, nem akarok az anyámnak megfelelni ezzel, nincs szükségem nekem erre az egészre! Megbeszéltük konkrétan elfogadtad a hülye alkumat és gyakorlatilag visszaélsz vele.  Imádod,hogy szívhatod szeptember eleje óta a véremet, hogy bosszants, hogy valami hasznosat húzz belőlem, közben ez marhára nem oké és már most kezdem unni. Mi lenne ha felfognád, hogy leszarlak, leszarom a matekot, nem érdekel és te sem érdekelsz na meg pláne anyám akarata sem érdekel!

- Nem értem miért olyan fontos neked, az hogy ne tornázd fel magad idén legalább egy hármas átlagra! Ugyan, Sasha, ennek semmi köze anyádhoz!

- Semmit sem tudsz az egészről!

- És mi lenne ha beavatnál?

- Semmi közöd nincs hozzá! Egyáltalán miért egy olyannal akarsz visszavágni mint hogy te korreptanár?! Mert nem bírom mindkettőt?! Mert egyszerűen idegesítesz te is és a tantárgy is?!  – kiabáltam hisztérikusan, majd  folytattam – Figyelj, akadj le rólam. De komolyan. Hagyd az egész bosszantás dolgot is a fenébe. Korrepetálj matekból, tedd pokollá az életem, mert eddig sem szenvedtem eleget, lubickolj a szépfiú pofiddal a sikerben a lányok olvadozó tekintetében, használd ki az összeset mert végülis ribihuszárnak lenni is egy fajta életstílus.

Ezek után egyszerűen otthagytam és bementem a terembe. Mr.Richmann óráján már az elején elfelejtettem írni, Hope pedig teljesen lemaradt így mind a ketten diszkrét figyelmet színlelve feküdtünk a padon. Hope, valószínűleg aludt én pedig már nem csak a matematikát, Mr.Howardot szidtam hanem Adamet és anyámat is. Folyamatosan a semmibe bámultam és cifrábbnál cifrább szidalmakat zúdítottam rájuk. Fejben ezerszer elátkoztam őket és a legrosszabbat kívántam nekik, és elég csúnya gondolatok bírkóztak egymással, hogy melyik a jobb a nyerőbb az ami lecsillapítja a haragomat az egész iránt. De persze, egyik sem működött. Hiába képzeltem el, hogy Mr.Howardot kilőjük egy cirkuszi ágyúból ugyanúgy a matektanárom marad, hiába képzeltem el, anyámat, ahogyan megtudja hogy lelépek Japánba vagy apámhoz új életet kezdeni, hiába képzeltem el Adamet Mr.Howard mellett egy másik ágyúban, egyik sem volt hatásos mert a jelenlegi helyzeten nem változtatott semmi. Ha végzek itt egy dohos irodában kötök ki, papírokat rendezgetek és nyolcféle gépen pötyögök majd be dolgokat, csőszoknyában és elegáns blúzban, zakóban, magassarkúban, felkontyolt hajjal. Íme, a megteremtett szöges ellentétem vagy öt év múlva.

Végiggondolva az egészet, nem Adam tehet róla. Anya régóta fenyegetett matektanárral és most Adam szivatása kapóra jött, de ő ezt már teljesen komolyan gondolja hogy megérteti velem a lehetetlent. Anyám boldog, mert szerinte így jó leszek matekból, Adamnek meg annyi haszna volt az egészben, hogy oltárira kicseszett velem. Visszagondolva az óra kezdete előtti rövid jelenetet a folyosón : a hangjában nem volt gúny, nem volt diadalmas, hanem segítő. A tekintete nem volt eszelős, kihívó, versenyző hanem mint aki törődik a másikkal. Mint akit érdekli mi van a másikkal. Adamet érdekli mi van velem? Végülis a csapatban, már mindenkivel összeszokott, Luke továbbra is a legjobb barátja és már az ikrek is, Torival mindig van közös témája, Hopeval úgy bánik mintha a huga lenne, Amyvel állandóan vitatkoznak, Sandrával is állandóan vitatkoznak,Laurával pedig mindig kedves. Mert megismerte őket. Mert összeszokott velük egy hónap alatt. És egyedül én toltam el magamtól, minden percben csak mert első nap lenézett, és elitélt. Lehet, hogy nem kedvelem annyira Adamet, de jövök neki annyival, hogy elmondjam a sztoriját annak amiért nem felelhetek meg anyának. Na meg egy bocsánatkérésnek amiért szépen leminősítettem. Ennyire dögnek mint Mr.Richmann történelem óráján éreztem magamat, soha nem fordult elő. Érdekes, mindenkinél jelentkezik ez az ostoba megfelelési kényszer én pedig ez ellen küzdök. Hogy ne kelljen megfelelnem senkinek. Előbb megkéne tanulnom magamnak megfelelni. Meg mondjuk normálisan átlátni a dolgokat és nem rögtön a levegőbe beszélni. Hát, Sasha ezt szépen megcsináltad, gratu.

Törin alaposan átgondoltam mit csinálok mikor véget ér az óra. Mikor kicsengettek, az osztályunk szétszéledt. Sokan a szekrényükhöz indultak, mások a büfébe, de volt olyanok is akik rohantak a buszhoz, mert lekésik a kedvenc sorozatukat. Más egy kis kajálást tervezett egy közeli gyorsétteremben, valaki pedig komótosan indult haza csütörtök délután.

Én pedig, a parkolóba mentem ahol, kiszúrtam Adam kocsiját és annak elejére felültem törökülésbe és vártam mikor jön ki. Egyrészt szükségem volt egy fuvarra mivel lekéstem a buszt és nem hoztam el a deszkámat, másrészt lógtam neki egy élet sztorival és egy bocsánatkéréssel is.

- Mit keresel itt? – kérdezte némi éllel a hangjában amikor meglátott, hogy a kocsi legelején ülök.

- Csak ülök.

- Itt?

- Lekéstem a buszt.

- És? Jön másik.

- Fél óra múlva.

- Most azt várod, hogy vigyelek haza?

- Tulajdonképpen igen. Ha érdekel egy sztori, meg egy Sasha féle bocsánatkérés ahhoz haza kéne vinned.

Adam először csak hitetlenül nézett, majd elröhögte magát.

- Szállj be. – intett a kezével, mire én lemásztam a kocsi elejéről és beültem az anyós ülésre. Szó nélkül beindította a motort, kihajtott a parkolóból, aztán elindult a suli közelében forgalmas úton, a mi házunk fele.

Néma csendben vezetett,én pedig nem beszéltem mert nem tudtam mit mondani. Most az egyszer annyira kínosan éreztem magam, hogy úrrá lett rajtam a tehetetlenség, de azért törekedtem, hogy ez ne látszódjon meg rajtam. Nem tudtam mire vállalkozok, nem voltam felkészülve arra, hogy kitálaljak Adamnek minden régi sérelmet ami ért engem. Fájdalmasan hosszú 10 prec után Adam leparkolt a házunk előtt.

- És most? – pillantott rám kérdően.

- Gyere. – mondtam halkan, majd kiléptem a kocsiból és a bejárat felé vettem az irányt. Adam követett.

Mikor beléptünk a házunkba, lerázta magamról a cipőmet, majd az iskolatáskámat bevonszoltam a nappaliba.

- Fogalmam sincs mit keresek most én itt. – jelentette ki, majd zsebrevágta a kezeit.

- Csak.. csak ülj le. – mutattam a kanapéra, ő pedig kis hezitálás után helyet foglalt. – Kérsz valamit?

- Nem.

- Jó, csak formaság miatt kérdeztem.

- Pörögjél Edwards. Tudod a ribihuszároknak akad dolguk délutánonként.

- Bírod a kosárlabdát?

- Mi van?

- Ne értetlenkedj már. Bírod a kosárlabdát?

- Öhm. Aha, nagypapámmal régen mindig jártunk meccsekre. Egyszer voltam egy Lakers mérkőzésen is.

- Melyiken?

- Nem emlékszem. Régebben. Körülbelül 14-15 éves voltam. De ez most miért olyan fontos?

- Mire emlékszel abból a meccsből?

- Már nem emlékszem ki volt az ellenfél, de tudom, hogy nagyon szoros volt a meccs. A meccset valami lány konferálta fel, hasonló korú volt mint én. Emlékszem fekete szoknyában és fehér blúzban volt, a hajában pedig valami hajpántszerű volt. A lány egyszerű volt. Nem volt több egy átlagos nyolcadikos kinézetű csajnál, de szép hangja volt. A himnuszt énekelte el a meccs kezdete előtt amikor teljesen elrontotta a szöveget, majd leblokkolt, végül elsírta magát és kifutott a csarnokból. Utána mindenki róla beszélt, a netre többen feltették a bakit, de hamar lekerült onnan.

- Igen, így volt.

- Még mindig nem értem. Lakers rajongó vagy? - ráncolta a homlokát.

- Valamikor az voltam. Apával és a bátyámmal megnéztük őket ha hazai pályán játszottak, de volt hogy együtt néztük az élő közvetítést itthon. Aztán amikor az a tiennégy éves lány anno, februári mérkőzésen elszúrt mindent minden megváltozott.

- Miért?

- Mert.. mert én voltam az a lány aki elcseszte akkor a himnuszt.

A szavak villámgyorsan hagyták el a számat, utána pedig lehuppantam egy fotelbe majdnem Adammel szemben. A srác, konkrétan ledermedt, vagy öt percig szótlanul meredt maga elé és nem mondott semmit. Sőt szerintem nem is pislogott.

- Nem létezik. –motyogta.

Keserűen elmosolyodtam, majd folytattam tovább a mesélést:

- Pedig de. Én voltam az a szerencsés nyolcadikos aki lehetőséget kaphatott egy király és fontos kosármeccsen való éneklésre. Nem sikerült. És ezzel a szüleimnek adtam igazat a bukásommal. A szüleim mérnököt, ügyvédet, vagy akár még a jogászt is látják bennem. Ők akkor már biztosan elhatározták, hogy belőlem nem lesz olyan mint Avril Lavigne mert képtelen leszek ezek után közönség elé kiállni. És így is lett. Az eset óta egy sort sem énekeltem senkinek, ha csak nem iskolai feladat volt. Ezért nem énekelek az osztály előtt órán, csak Ms.White-nak. 

- Azért nem akarsz jobb lenni matekból, mert mindenáron azt akarják, hogy olyan legyél amilyen te nem akarsz lenni.

- Ja. Olyan embert akarnak belőlem faragni aki.. aki nem én vagyok. Mondjuk lehet nem kettessel kéne áttengődni gimnazista éveim alatt, de jobbra tőlem nem nagyon telik.

- De nem értem, ha te nem énekelsz azóta, hogy vettek fel?

- Az eset a felvételi után történt. Éppen, hogy bekerültem. De amint megtudták a szüleim, hogy felvettek, ki akartak venni és elküldeni tagozatos iskolába, ahol külön tehetséggondozásra járok. De nem akartam. Sikerült, őket meggyőznöm azzal az egyezséggel, hogy teperek. Ez működött kilencedik fél évéig. Közben a szüleim elváltak bennem eltört valami, én lázadtam, összevesztem a körülöttem lévő össze felnőttel, anyámmal, apámmal, Mr.Howarddal, még Cameron nagybácsival és nagyival is akit nagyon szeretek, egyszer kicsaptak olaszóráról, máskor töriről, többször voltam lent az igazgatóiban mint az iskola legádázabb jelenlegi végzőse, és nem azért, mert dicséretet akartak adni, lógtam, balhéztam, mindezek közben emlékeket gyűjtöttem és mindenkit belevontam a hülyeségeimbe. És persze ez senkinek sem tetszett. Később jött Ben, akkor még inkább elvesztem, mert nekem szétment a családom és mintha jött volna egy pótkerék, és semmivel sem lett jobb. Mindezek közben a szüleim a bátyámat és engem bántottak, a három húgommal meg sose volt semmi baj mivel egyrészt Jas még csak tizenöt a másik kettő meg hét és ők még semmit sem tudnak az egészről. Szóval most Zack azon van, hogy minél hamarabb lelépjen, de közben nem akar a szarban hagyni, én meg mióta gimis vagyok lubickolok benne mert már nem tudok mit csinálni. A tizenöt évet vettek el tőlem, amiben olyan voltam amilyenre ők akartak formálni. Nekem meg elegem lett.

- Ez..én..

- Nem kell mondanod semmit. – mosolyogtam, majd felálltam és az egyik polchoz sétáltam. Lekaptam róla az egyik képet mely ezüstvirágos keretbe volt téve. Visszamentem Adamhez, levágódtam mellé a kanapéra és a kezébe adtam a képet.

- Így nézett ki a lány három évvel ezelőtt? – kérdeztem.

- Igen. Így.

- Jó. Mert ez anyám amúgy. Ijesztő a hasonlóság, mi?

- Anyud most…

- Anya cukrász meg valami nemtudommi mindig elfelejtem mi a mellékes munkája, de családi vállalkozása van. De azt mondta megbánta mert hát vihette volna többre is. Mondjuk  nem tudom mit ért ez alatt hiszen ha ül egy irodában kényelmetlen ruhában és megállás nélkül gépel, és magassarkúban rohangál egy irodaházban semmi több nincs. Így meg azt csinálja amit szereti, emberekkel beszél, süt, új ízt fejleszt. Ilyenez. Én nem dönthetek a arról mi lesz velem, de ő dönthetett. És igazából ennyi. Most már kérsz valamit?

- Te elmeséled egy szar szakaszod és úgy fejezed be, hogy megakarsz itatni valamivel, mikor először csak formaság miatt kérdezted meg? Nem bírlak követni!

- Úgyis megyek a konyhába mert kiszáradtam. Na egy doboz kóla?

- Jó. Kérek. – nevetett, én pedig elégedetten feltápászkodtam és kimentem a konyhába két doboz kóláért.

Mikor visszaértem a kezébe nyomtam, ő pedig visszaadta a képet, amit én visszatettem szent helyére.

- Figyelj. – kezdte, én pedig kiváncsian fordultam felé – Az ajánlatom a  következő és egyszer fogom elmondani. Segítek neked matekból, de nem azért mert anyád azt akarja, hanem magad miatt. Ha egyszer úgy is vizsgázol belőle és ha pont ezen vérzel el sosem lehet gigamegarocksztár vagy mi. Szóval, én segítek neked matekból, és én ezért cserébe semmit sem kérek. Azért köszi a lány neveket meg minden, tudom kiket füzögetek majd a bulikon, de nincs szükségem kötött kapcsolatra. Ha majd szükségem lesz, akkor egy rendes lányt akarok találni,és tudni fogom mikor jön el az a bizonyos rendes lány. Addig pedig jó kamasz fiú létemre élek. Nos?

Átgondoltam a hallottakat, majd a maró lelkiismeret-furdalás futott át rajtam. Volt Adamben valami megmagyarázhatatlan amit eddig észre se vettem. Lehet, hogy olykor egy seggfej, vagy egy szemétláda, vagy kaszanova, de alapvetően normális volt. Átlagos. Helyes. Tehetséges. Bulis. Élettel teli. Ő pedig ezt természetesen ki is használja,mint minden vele egykorú srác.

- Bocs, hogy úgy neveztelek. – nyögtem ki. – És sajnálom, hogy veszekedtem veled.

- Igaz a lelkembe tiportál de túl leszek rajta. Ne aggódj, Edwards. Minden oké. – nevetett.

- Fejezd ezt be, egyszer kérek csak bocsánatot, felejtsd el, hogy másodjára is megismétlem!

- Vagy második bocsánatkérés vagy megyünk veletek rongálni a sulit. Te döntesz.

- Mi? Hogy mondod?

- Tök jó, hogy  van egy extrém hülye ötletetek de mi is a csapat része vagyunk, tudod az a négy szerencsétlen srác, és egyaltál nem tartom fernek, hogy kihagytok minket, sem a többiek sem. Szóval? Vagy egyedül akartatok meglepetést okozni? Ugyan már.

- Hogy te mennyire…

- Na?

- Jó. Legyen. Nem bánom.

- Klassz. Én is így gondoltam. És szerintem a többiek is. – vigyorgott rám idegesítően majd belekortyolt a kólájába.

- Az agyamra mész!

Adam addig volt nálunk míg a húgom haza nem ért. Addig én háromszor akartam díszpárnába fojtani, kétszer akartam kirakni a házunkból, egyszer pedig hozzáakartam vágni a tv távirányítót, végül nem tettem semmit. Ott volt nálam a világ legbosszantóbb sráca, akit szeptember óta próbálok kinyírni, és most lett volna alkalmam és nem tettem meg. Ezt még biztosan bánni fogom.

- Szia – köszönt a húgom belépve a nappaliba – asztok.

- Hali. – üdvözölte Adam és egy mosolyt küldött a húgom felé, én pedig láttam rajta, ahogy lesápad. Erre Adam még kacsintott is egyet. Ez nem normális.

- Te barom! Mit művelsz? – ütöttem a karjára mire ő röhögve felém fordult.

- Szerinted? Imponálok a húgodnak.

- Akadj le a húgomról! Komolyan, ne kacsints rá, ne csinálj semmi imponálót, legyél kedves a te húgod besztfrendje!

- Jó. Úgy is van még másik kettő. – vihogott.

- Adam, ideje menned. Jas így is tök sápadt. Lehet beteg lesz.

- Már harmadjára próbálsz kirakni de egyszer sem tetted meg úgy igazán.

- De most megteszem. Különben is házit kell írnom, a húgom meg gondolom tőletek jön, szóval menjél legyél Lizzievel én meg hagyj legyek a saját húgommal. Vagy írjak házit.

- Jó,jó megyek már. Akkor holnap egyeztetjük a s..

- A házit holnap egyeztetjük majd ebédszünetben. Igen. A házit. – tereltem, még mielőtt kinyögte volna, hogy suli rongálását. Ha meghallja a húgom tuti beköp anyumnak.

- Ó,hogyne. A házit. Persze.

Kitessékeltem Adamet a házból, elköszöntem tőle majd visszacsoszogtam a húgomhoz a nappaliba aki döbbenten meredt maga elé. Meglengettem párszor előtte a karomat de semmi életjelet nem adott magáról így fogtam és otthagytam.

Később, mikor én történelmet tanultam konkrétan feltépte a szobám ajtaját, de a bátyámmal együtt léptek be a szobámba. Észre se vettem, hogy hazaért.

- Mizu? – pillantottam fel a tankönyvből, ők pedig egy „na ne szórakozz velem” pillantást lövelltek felém. Ó,én is titeket.

- Mi az, hogy mizu? Hallod, te lökött Jasmine elmondott mindent! Most akkor kedveled a matektanárodat? Vagy is, na a korreptanárodat? Hallod, én kibelezem. – magyarázta indulatosan hadonászva Zack, én pedig értetlenül pislogtam rá.

- Zack, nem kedvelem.

- Mi? De hát itt volt! Veled! A nappaliban! Egy fiú! Aki nekem új! Én sem támogatom ezt a matektanár dolgot!

- Zack, túlreagálod.

- Ja, Zack ezt tényleg túlreagálod. – helyeselt a húgom is. – De most én sem értem. Azthittem utálod. Hallottalak veszekedni titeket, a folyosón, aztán pedig eltüntél a suliból. Aztán meg furcsa volt, hogy Adam nem jött haza amikor szokott. Aztán láttam a kocsit és akkor már valami nem stimmelt. Most nem értem mi van.

- Hogy hallottál minket?

- Pénzt akartam kérni, de utána letettem a robbanóscukorkákról a büfében. – legyintett – Szóval? Hazajöttem, tök jól elvoltatok meg nem tudom. Alku? Lefizetted? Mit csináltál?

- Semmit. Lógtam neki egy sztorival és áthívtam. Nem nagy ügy. Továbbra sem kedvelem, továbbra sem áll hozzám közel és továbbra is kiszeretném nyírni.

- Ó. Jó. Akkor, én hagylak. De ha bánt agyonütöm. – mondta Zack, majd sarkon fordult és eltünt a szobámból.

- Jas, ha nem lenne gond én..

- Te mióta tanulsz ennyire?

- Nem tanulok. De, már félig tudom az anyagot. Meg megtanultam franciából egy szöveget.

- Akkor mit csinálsz?

- Múlthéten vettem egy tinimagazint, de még bele se lapoztam és most tesztezek.

- Úúúú, jöhetek?

- Tanulás?

- Ráér.

Összeráncolt homlokkal néztem a húgomra. Nem ez vall rá.

- Oké. Persze. Gyere. Csak csukd be az ajtót.

És így telt a délutánom. Jasminnel teszteket oldottunk meg és az eredményeken diszkréten visítoztunk, előtte Adammel ütöttem el az időt és alig pár órája még utáltam, most pedig már csak a nem kedvelem szintnél tartok. Gyorsan változnak a dolgok.Túl gyorsan.

9. Fejezet

SZEPTEMBER 24.

Szerda, reggel 9:05

Az első óra végére értem be. Az egész ott kezdődött, hogy totálisan elaludtam. Anya ma reggel korábban ment el, Jasmine meg állítása szerint többször próbált felkelteni, de túlságosan mélyen aludtam, az ébresztőmre se reagáltam pedig ötször jelzett. Na, mindegy. Anya üvöltött velem a telefonba, mert Jasmine tudósította az elalvásomról, én meg kiabáltam Jasmine-nel, hogy miért nem keltett fel hatásosabban korábban és, hogy miért árulta el anyának. A hatásos ébresztő módszerét egyébként akkor vetette be mikor indulnia kellett a buszhoz. Bejött egy vödörrel amiben jéghideg víz volt jégkockákkal (!!!) és rám borította. A jég az arcomba vágódott, az ágyam úszott a hideg vízben én pedig dideregve pattantam ki az ágyamból, miközben próbáltam felfogni mivan. Na utána kiabáltam vele, de őt ez nem hatotta meg visszaszólt pár igen kedves szót aztán elrohant mert lekési a buszt. Én pedig csuromvizesen toporzékoltam a szobámban, de már tökmindegy alapon, ellógtam az első órát. Egyedül voltam otthon, Ben már rég elvitte az ikreket, Zack elment korán, anya is, és a húgom is. Senki sem toloncolt be pizsamában a suliba, ezért külön köszönet. A mobilomat ellenőrizve a barátaim többször hívtak és üzentek, hogy mivan velem, de nem reagáltam egy érdeklődő sms-re sem. Első sorban, lehúztam az ágyneműm és kiteregettem, hogy megszáradhasson délutánra. Aztán a hajamat szárítottam őrült módón, majd ki is vasaltam, ha már így ráértem. Amúgy is jobban szeretem ha egyenes a hajam, a hullámos valahogy nem bejövős. Aztán kényelmesen kiválasztottam mit vegyek fel. Volt több mint egy órám, minek kellett nekem sietni. A sötékék csőfarmerom, egy topp és egy fekete-kék kockás ingemre esett a választásom. A fejemre feltettem egy fekete snapback capet, mert most kedvem volt sapkában villogni a suliban. A fejemre felkentem egy leheletnyi sminket (alapozó és szempillaspirál), és már készen is voltam. Sőt, még kényelmesen meg is reggeliztem. Ó, bár így indulna minden reggel, leszámítva az őrült ordibálást. Meg azt a rémes érzést, hogy ma már megkezdődik a korrepetálásom.

A dráma óráról lemaradtam ugyan, de matekra beértem. Abból lett volna a balhé ha még a matekot is ellógom,ami már amúgy nem egyszer megesett, de ez mellékes.  Éppen a szekrényembe próbáltam betuszkolni a gitáromat (nulla életkedvvel, totál szétesve) miközben a többiek szállingóztak fel a termünkhöz. A barátaim kiszúrtak így a szekrényemnél körém gyűltek. 

- Na, kialudtad magad Edwrads? - karolta át barátságosan a vállamat Luke, miután becsaptam a szekrényemet. Horkantottam, de azért halványan elmosolyodtam. Megvárták míg beviszem a terembe a táskám és kidobálom a padomra a matek cuccom, majd visszamentem hozzájuk a folyosóra. Nagyban poénkodtak én meg csak hallgattam őket. 

- Most vagy szar kedved van, vagy nem is aludtad ki magad. - állapította meg Drake. 

- Szar kedve van. Éjszaka nem volt a neten sem, így biztos, hogy szar kedve van. - felelte Dave, furán fürkészve. - Na mi volt? 

- Balhéztam anyuval. Megint. Ma is. Megint. Jasszel is. 

- Mi történt? - kilenc pár kiváncsi szempár meredt rám. Kilenc? Adam nincs itt. Na, jó reggeli megállapítás. 

- Büfé. - tátogta velem szemben Amy, akinek feltűnt, hogy keresem az utolsó tagot. Oké, nem kedvelem Adamet se semmi, de már csaknem egy hónapja az osztálytársunk, és mindig velünk lógott, már feltűnik ha nincs a társaságunkban. 

- Koreptantárhoz küldenek. Már ma. De elvileg ma még csak ismerkedünk, vagy mi. Ő jön át hozzám, de gondolom nekem is a lakására kell járkálnom meg minden hülyeség...

A többiek ciccegni kezdtek, Luke pedig némán meredt maga elé. Nem tudom miért, lehet ő így cicceg vagy mitcsinál. 

- Ez türhetetlen! - fakadt ki Sandra - Sasha ne legyél már ennyire esetlen, mondd már meg anyádnak, hogy nem érdekel az egész, és hogy az életedet ne ő tegye tönkre, hanem te! 

- Szerinted nem próbáltad? 

- Próbáld jobban! Majd segítünk! 

- Mr. Howard. - mutogatott álmosan maga mögé Hope, majd besiettünk a terembe, ő pedig közvetlenül utánunk lépett be. 

Már tíz perce ment az óra, amikor feltűnt, hogy Adam sehol. Sokáig azért nem kellett hiányolnom. Lazán belépett a terembe majd elindult a helyére, de a tanárúr megállította. 

- Adam Frewer, elárulnád merre jártál? 

Nos, Mr.Howard gyorsan tanulja az új diákok nevét. Aki kiemelkedően jó matekból, szerintem elsőre megjegyzi. Azok akik átlagba csúsznak bele, nem foglalkozik velük, de persze akik síkhülyék és még utálja is őket, azok is megmaradnak neki. Hm, nála így megy. 

- A büfében. - vonta meg a vállát Adam, majd zsebredugta a kezét és várta, hogy leülhessen a helyére.

- És? 

- Hosszú volt a sor én pedig kivártam, mert éhes voltam.  Kaptam melegszendvicset.

- És meg is etted?

- Ígyvan. 

- Na jó, ülj le de többet elő ne forduljon! 

Mellékesen persze akiket szeret, azokat nem tolja le, ha azért késnek matekról mert reggeliznek. Adam a helyére vonult, faggatta Sandrát miről maradt le míg kajált, Sandra pedig unottan a palfonra meredt, közben a füzetében mutogatott és beszámolt gondolom a szünetről. 

A matek egyébként hamar elrepült, és csak kétszer szólt rám hogy vegyem le a sapim, mire harmadjára hallgattam is rá.

 Tesi óra következett. Komótosan kimentem a teremből és a szekrényemnél szöszmötöltem míg előszedtem a tornacuccom. Mikor becsaptam a szekrényem (egyre agresszívabban nyitogatom és zárom őket) az ajtó takarásából Adam jelent meg a szokásos idétlen vigyorával nézett le rám. Már megint kezdi.

- Ne most bosszants fel. Szar kedvem van. - intettem le egy pillanat alatt, majd elindultam, de ő rögtön mellém lépett, így együtt indultunk az öltözők felé. 

- Tessék. - vett elő egy kissé összegyűrt lapot a táskájából majd átnyújtotta nekem. Kihajtogattam majd a homlokomat összeráncolva olvastam bele a papírba.

- Mi ez? 

- Valami darabrészlet. Jövőhét péntekre kell előadni. A párokat Ms.White szabta meg.

- Mindenkinek előkell adni? - motyogtam, és éreztem hogy kezdek lesápadni. Bár inkább ez, mint az éneklés.

- Ja. Ms.White hangsúlyt és előadás módot osztályoz. Mennyire érzed át a darabot meg ilyenek. 

- Ki lett a párom? Jaj, kérlek mondd hogy nem Noah a 11.A-ból. Ijesztő feje van, a fogai ferdék és olyan mintha néha tikkelne. 

- Nem, nem Noaht kaptad. Vele majd Diana kínlódik. - vigyorgott gonoszul, mire én is elmosolyodtam.

- Jó, de akkor kit kaptam? 

- Engem. 

- He? - hőköltem hátra.

- Hozzám lettél beosztva.

- Nemár. 

- Én is így örültem ma reggel, elhiheted. Akad jobb színész mint te. Végig imádkoztam, hogy Alicet kapjam akinek megy hitelesen bármilyen darab, legalábbis egy hónap alatt ez jött le nekem. Vele meglehetett volna az ötös veled meg... még a négyesért is kínkeservesen fogok küzdeni. Vagy esetleg a  hármasért. De, ha szerencsénk van és nem bénázol meg van a kettes. 

- Rohadj meg. - boxoltam a vállába, mire ő odakapott és megdörzsölte az ütés álltal érintett pontot. Belenéztem a papírba és elolvastam egy kis részletet a darab jelenetből. 

- Adam, én nem fogok neked szerelmet vallani Lilly Berners szerepében. Inkább fejest ugrik a kútba aminek a szélén ülve áradozik - belenéztem a lapba mi lesz Adam szereplő neve - Peter Berettonnak. Felejtsd el, inkább kérem az egyest. 

- Pedig kénytelen leszel megtenni és ha úgy vesszük... 

- Álmodban sem vallanék szerelmet ilyen nagyképű fazonnak mint amilyen te vagy. Kizárt dolog. Verd ki a fejedből.  Mondom a csaj inkább belefulladna a kútba minthogy egy ilyen egomán baromnak ismerje be az érzéseit. Öklendezni van kedvem ettől a darabtól.

- Csak a darabtól? - vigyorgott, mire én megforgattam a szemeimet.

- Tőled is. Most hogy így eszembe jutattad. De én tényleg kérem az egyest. Érd be most ezzel, majd remekelsz és kijavítod. 

- Anyád nem örülne az egyesnek.

- Mivan?

- Csak kiakadna és megvonna a deszkázástól. Vagy mástól. A szülők ilyenek.

Átgondoltam amit Adam mondott, és igaza volt. Tavaly is azért küszködtem erősen azért a matek kettesért, hogy ne vegyenek el tőlem olyan dolgokat amiket szeretek : laptop,telefon,gördeszka,ipod. Ja, és ne legyen szobafogságom, mert olyankor eltiltanak a szabadságtól és egyuttal a barátaimtól is. Fájt beismerni, de Adamnek igaza volt. Összehajtogattam a lapot, és a hátizsákom elsőzsebébe csúsztattam.

- Megyünk a kettesért. - sóhajtottam. - De nem tudom előadni hitelesen a dolgot akkor sem.

- A kettes is valami. - nevetett, majd elvonult a fiú öltöző felé, én pedig ugyanígy tettem csak a lány öltöző felé fordultam. 

Tesin köröket futtatott velünk kifulladásig Mr.Matthews, azután pedig gimnasztikáztunk. Csodás.

Ezután Billyvel spanyolon amőbáztunk, közben folyamatosan röhögtünk, hogy a Kellyék hogy szenvedték végig a tesi órát, aztán elmesélte hogy a srácokkal tegnap müzliköpő(?) versenyt rendeztek, és a végére annyira röhögtek, hogy Josh orrán folyt ki a  tej amit szándékozott meginni. Azaz már csak a lenyelés stádiuma hiányzott, de hát az orrán visszajött. Kétségkívül undorító, de egyben vicces is. Vagyis ahogy Billy mesélte el úgy vicces, rendesen átgondolva meg gusztustalan és hülyeség. Annyira erölködtem hogy ne visítsak a nevetéstől hangosan, hogy majdnem megfulladtam.

Ebédszünetben a lányoknak ecseteltem,hogy szökünk be és hogy mázoljuk szépre a falat.

- A festéket, holnap beszerezzük, mert oké, hogy Alicéknél van fehér, ezenkívül kell valami szines is. Hagyhatjuk Tori művészlelkét kibontakozni. Itt is. - magyaráztam.

- Szóval, akkor Alice eltereli valamivel az őr figyelmét, míg ti hajlékony lánykák -itt Hopera és rám mutatott - bemásztok a kerítésen a parkoló résznél aztán, átadogatjuk a festéket nektek, közben Alice is megérkezik aki bezárja az iskolába az őrt és a gondnokot... apropó meg lesz az udvar kulcsa? - fontoskodott Sandra. 

- Bízd ide. Meg lesz. - szólalt meg Amy a salátájában turkálva.

- Oké, és akkor mi is átszenvedjük magunkat megcsináljuk, aztán legkésőbb tizenegyre hazaérünk és azt mondjuk hogy, filmeztünk Drakéknél. Oké, ez remek. Remek eszmefuttatás Sasha. Torival menjetek holnap a festékekért, én pedig Laurával szerzek ecseteket. Elvileg van még a garázsunkban pár, de Tori hozdd el te is ami nálatok van, hogy tutira elég legyen a falra. Ó és létra. Azt betuszkolom anyu kocsijába, az emelést meg majd megoldjuk. 

- Nem vagyunk mi gyengék. - forgatta a szemét Amy. 

- Persze. Hozzám még akkor befér szerintem két ember, és akkor a többieket majd Amy te hozod. És legyen meg a kulcs.

- Meg lesz. Vége? Ehetünk nyugodtan?

- Persze. - bólintott elégedetten majd ő is neki látott a pizzájának.

Ebédszünet után biosz órán untam az agyamat, sőt talán a felénél be is aludtam. Mire felkeltem, anélkül, hogy kértem volna Sandra letette elém a bioszórán jegyzetelt dolgokat én pedig elpakoltam a táskámba.

Ének óra következett. A gyomrom már a folyosón liftezni kezdett, pedig tudtam, hogy nincs okom idegeskedni hiszen csak Ms.White fog hallani. Egyedül csak is a megbízható ének tanárom. Semmi aggodalomra nem volt okom, és mégis hányingerem volt. A dupla ének óra még kiborítóbb. A feleletek gyakran átcsúsznak a második órába, ami azt jelenti, hogy én második ének után dalolászok Ms.Whitenak. Éljen. Aztán futok olaszra.
A teremben az elszórt székeknél a leghátsó sorban foglaltam helyet. Hope és Tori bevágta mellém magát és türelmesen várták míg a többiek beszállingóznak és kezdetét veszi az óra. Ahogyan elszórtan ültünk, volt pár üres szék (30 szék van az énekteremben a miniszinpad környékén elég nagy hely) úgy hogy a maradék nyolc székre Hope Tori és én meg az előttem ülő Amy, Alice és Laura feldábáltuk a cuccainkat. Ugyanis csak mi hárman ültünk leghátul a többiek középen vagy inkább legelöl ültek le, így bőven volt hely a táskáink és egyéb dolgok tárolásának (pl.Hope melegszendvicse),
Ms.White bezárta maga mögött az ajtót és elégedetten futtata végig a tekintetét az osztályon. Ja, a 11.D remekel éneklésből, nem véletlenül jár az egész osztály. A tanárnő felszólította először Adamet, aki kikászálódott gitárjával a középső sorból. Felült a miniszinpadon lerakott székre (ahol amúgy egy négytagú banda is simán elfér,de mindegy) ölébe ejtette a gitárt és kezével átfésülte kuszán álló világosbarna haját. Ezt az elöl ülő négy lány hatalmas sóhajjal díjazta afféle "úristen de jól néz ki" stílusban.
- Mit hallhatunk tőled Adam? - kérdezte mosolyogva Ms.White, miközben a kis tanári asztalnál ülve egy tollat forgatott a kezében.
- The Summer Set - Boomerang című dalát. - felelte. Én pedig nagyokat pislogva bámultam rá. Hope meglökte a könyökével a karomat mire kérdőn felé pillantottam.
- Ez az egyik kedvenced.. - vigyorgott, zöld szemei pedig élénken csillogtak. Ja, ő is szerette ezt a dalt.
- Elég régen nem hallgattam már. - vontam meg a vállam.
- Tavaly. Egész évben, Szeptembertől kezdve egészen augusztusig. - szólt bele az előttem ülő Amy. Igaza volt. Oda voltam ezért a számért.
- Pofa be, mert kezdi és most ez érdekel. - förmedt ránk Tori, mi pedig elhallgattunk.
Mikor Adam belekezdett a számba, a körülöttem ülő lányok,tehát a barátaim sokkot kaptak. Úgy értem szószerint. Tudtam, hogy Amyt is lenyűgözi az előadás módja meg minden, hiába pislogott unottan. Még én sem tudtam leplezni. Totális sokkot kaptam. Ha azthittem van olyan amiben én vagyok az egyik legjobb tévedtem. Jesszus, mi van velem az önbecsülésem hetvenről leugrott húszra csak mert hallottam az egyik kedvenc számomat egy olyan gyerektől akit még nem is kedvelek. Térj észhez Sasha, attól, hogy vér profi, jobb vagy! Vagyis leszel...
Nem értem Adam, hogy nem került be elsőre. Be kellett volna kerülnie, de még sem került be. Pedig..na jó ellenséget nem dicsérünk.
Ms.White oda-vissza volt Adam produkciójáért. Az osztály lelkesen tapsolt és füttyögött, én őt bámultam összefont karokkal és hatalmas döbbenettel az arcomon. Adammel találkozott a tekintetünk. Tátogott valami olyasmit, hogy "na, mivan?" és pimaszul elvigyorodott. Utálom ezt a vigyort. Lesajnálóan leintettem, az előadások pedig folytatódtak. Alice következett, aki a tanárnő laptopjába bedugva pendriveját szöszmötölt egy darabig (ha pendriveon hozzuk hangszeres alapon szöveg nélkül a dalt, akkor tulajdonképpen karaokeban előadhatjuk) aztán előadta Sam Smithtől a Stay whit me című dalát. Tarolt? Nem kicsit. Diana kiakadt? Nem kicsit.
Amy lazán kivonult, váltották a pendriveot és valami country számot adott elő. Na igen. Alice tegnap este mesélte,hogy Amy teljesen kiborulva felhívta, aki elpanaszolta, hogy Dave-vel szemben elvesztett valami fogadást és valami country dalt fog előadni amit Dave választ ki. Na ez két dologból volt kitolás Amyvel. Az első: utálja a country dalokat. A második: texasi származását igyekszik letagadni, mert nem örül annak hogy egy gazdag farmon nőtt fel, és ő kilencedikben "farmer lány" becenévvel szívott két hónapot, utána átvette az irányítást. Megfenyegette azokat, hogy aki mégegyszer így hívja letépi a fejét. És, hát.. nos bevált. Ő Amy, nem pedig a "farmer lány". De azért jót derültünk, ezen annak idején.  Hoedown Throwdonwn című számát adta elő Miley Cyrustól. Elég jól. Mi élveztük, ő kevésbé. Következőleg a tanár Billyt szólította, és akkor egy újabb sokk. Billy dobol. Billy menő sportoló a suliban. Billy normális. Viszonylag. Adam is kiment vele a miniszinpadra aki gitárral kisérte, csaknem két perces előadását (ez is megengedett, hogy osztálytársat kisérjünk akusztikusban,ha az illető elvállalja). Nirvana - Lithium című számával aratott a mély hangja totál passzolt az egészhez. Az előadás mód. Hű. A dal. Hű. Hűűűű.

A diákok szereplése Hope után állt meg. Volt mindenféle. Valami ismeretlen szerzőtől (mind a három stréber valami ilyennel remekelt) előadott dalok, Dave és Drake együtt adtak elő valami Maroon 5 számot, Cece és Diana Taylor Swiftet énekelt, Chris pedig poénból egy Britney számmal drukkolt elő. Nos, vinnyogós hangot utánozva szuper jegyet nem kapott, de azért klassz volt. Minannyian dőltünk a nevetéstől. Hope pedig Ariana Grande - Love me harder dalát adta elő annyira profin hogy mellettem Tori valamiért kikönnyezett. (?)

A tízperces szünetben a terem előtt durozsoltunk, éppen Amyt kritzáltuk a country szám miatt, aki faarcot vágva vázolta fel a helyzetet miért kellett ezt a "borzalmat" előadnia. A lényege az volt, hogy versenyeztek a neten valami béna oldalon Dave-vel és Dave hamarabb készlett mint Amy. Kár, ha Amy nyer akkor Madonna számot hallhattunk volna az ikrektől, amin biztos sokat vihogtunk volna.
Miután becsengettek a duplaóra második része folytatódott. Jeremy Beatles dallal szerepelt, Kelly, milyen meglepő de Taylor Swifttel, Laura One Republic Au Revoir dalával lepett meg minket, és olyan szépen előadta, hogy totálisan meghatódtam. Lewis All Time Low dalt adott elő, aminek személy szerint baromira örültem (Weigthless akusztikusban, nagy kedvenc), Luke Green Day - Boulevard of Broken Dreams, aminek a végén sikításban törtem ki, mert az  egyik kedvencem dalom a bandától. Sandra után (valami Selena számot adott elő) engem automatikusan kihagytak. Az osztály megszokta, Adamnek pedig ez feltűnt, hogy éppen kimaradt valaki, akit pont megszeretett volna nézni. Nem azért mert kiváncsi volt, összehasonlítás alapon, hogy ki a jobb.
- Ms.White, kihagytunk egy tanulót! - lóbálta a kezét Adam.
- Sasha később kerül sorra. Stella, színpadra!
Adam értetlenül fordult felém, mire én ezt egy "na mivan?" pillantással nyugtáztam, és elégedetten elvigyorodtam.
Stella a változatosság kedvéért Taylor Swiftet adott elő, Tori pedig Impossible dalt karaokezta el nekünk. Aztán csengettek.
- Mindannyian remekül szerepeltetek. Remek osztályzatok születtek azért majdnem mindenkinek - itt a fejét ingatta Chris felé fordulva, de ő a haverjaival vidáman összepacsizott - következő órán találkozunk, Sasha te még maradj.
Ugyan, össze se pakoltam. Megszokás. Mindig maradok. A többiek elhagyták a termet a barátaim pedig bíztatóan mosolyogva kimentek, Adam pedig "valaki magyarázza el mi a fene van" pillantásokat lövelt mindenki felé.
- Na gyere nagylány. - szólított Ms.White. Tökre úgy érzem néha mintha családtag lenne. Kimentem a gitárommal a kezemben, és a színpadon helyet foglaltam.
- Mit hallhatok? - kérdezte kedvesen mosolyogva.
- Avril Lavigne - What the hell. - feleltem, miközben a gitáromat állítgattam.
- Sejtettem. - nevetett. - Kezdjük, különben lekésed az olasz órádat. Én meg az összes igazolást és kikérőt ellőttem tavaly.
Erre csak elmosolyodtam, aztán vettem egy nagy levegőt. Próbáltam kizárni a frusztráló háttérzajt a folyosóról, a nagy termet, a nagy zongorát szélen, a színpadot, Ms White jelenlétét.. voltam én, az egyik kedvenc dalom, a gitár. Ennyi létezett. Lazán elkezdtem pengetni a húrokat folyamatosan a földet bámulva. "Your say that I messing with your head" kezdtem a dalt és éreztem hogy beleremeg a hangom. Nem hagytam abba, csak folytattam, hiszen nincs itt semmi és senki. "All 'cause I was making out with your friend". Miután eljutottam a refrénig minden simán ment. Valamiért bele is mosolyogtam, de ezt nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Csak énekeltem, pengettem a húrokat, közben pedig teljesen máshová képzeltem magam. Miután befejeztem a dalt sóhajtva néztem fel. A tanárnő pár percig nem szólt semmit, aztán befirkantotta a jegyem.
- Még mindig elképesztő. - zavartan elmosolyodtam aztán tovább figyeltem ahogy Ms.White lelkesen magyaráz - Hihetetlen amit művelsz. Komolyan. Az előadás, a hangod, azt látni hogy szereted azt amit csinálsz.. Egyszerűen jó látni, hogy örömöt lelsz abban hogy csak ülsz, játszol egy hangszeren közben pedig átéléssel énekelsz. Sasha, ideje lenne legyűrni ezt a rémes lámpalázatt. Én mondom, semmi okod erre a butaságra, a dolog ami akkor történt ezer éve volt. Ha még bíztatást akarsz hallani, mondok még. Jobb volt mint valaha. Én nem tudom mivel töltötted a nyaradat, hogy zenéltél-e vagy nem, de... fokozatosan fejlődsz. És attól tartok, hogy évvégére eléred azt a szintet hogy nem lesz hová fejlődnöd.
- Köszönöm Ms.White.
- Na eredj,nem késhetsz. - intett, én pedig elpakoltam a gitárom és felkaptam a táskám és kisiettem a teremből. Amint kitártam az ajtót Adambe és Toriba botlottam.
- Hát ti? - ráncoltam a szemöldököm és furán méregettem őket.
- Csak büfé. - mutatta fel Adam a chipses zacskót én pedig megkönnyebbűlve rohantam el az utolsó órámra, miközben Adam és Tori követtek.

Otthon éppen francia szavakat magoltam a szombába, azaz igazából magamba motyogtam miközben átöltöztem valami kényelmes öltözetbe. Már másfél órája itthon dekkolok én pedig farmerba fetrengek, ami cseppet sem kényelmes. Átvettem egy fekete shortot, és a pólómat is lecseréltem egy egyszerű fehér bő pólóra amiből kivillant hol a bal vállam hol a jobb. Attól függ hogy igazgattam éppen. A hajamat egy laza kócos konytba tekertem fel, majd úgy huppantam az ágyamra és a füzetem felé görnyedve olvastam a franciát. Közbe a telefonomat nyomkodtam.
- Hogy ment? - jött be szó nélkül a szobámba Jasmine.
- Jól. - feleltem. - A szokásos monológ meg minden.
- Aha. Átmegyek Lizziehez, nem ért valamit kémiából, meg amúgy is jógáztunk volna.
- Te jógázol???? - kerekedett el a szemem.
- Lizzienek van valami jóga könyve és azzal szoktunk szerencsétlenkedni. Azaz csak ő. Nekem persze jól megy mint minden más. - vonta meg a vállát.
- Aha. Értem.
- Anya nemsoká jön, meg a tanárod, Zack pedig hazaért úgy hogy bármelyik pillanatban...
Jasmine nemtudta befejezni a mondatot mert a két iker hugom először Jasminnek rontott, majd rám ugrottak. Hát, éljen a testvéri szeretet.
Miután kellőképpen meguntam a tanulást (még kellett volna kémiát és matekot tanulnom, de mindegy) lementem a nappaliba, és ott lábatlankodtam egy darabig, majd levágtam magam Zack mellé.
- Arattál? - kérdezte nevetve.
- Ja. Én Ms.Whitenak, mindenki más az osztálynak.
- Jók voltak a  többiek?
- Négy Taylor Swift számot kellett végighallgatnom. Azóta a 22 dúdolom, pedig nem is szeretem azt a dalt. Amúgy, ja jók voltak.
- Sashaaaaaaaa! - rohant le az emeletről Mira mire hirtelen rángatni kezdte a karomat. - Gyereeeee mutatunk valamit Madivel! - visította.
- Nyugi kislány! - szóltam rá, majd követtem az emeletre.
Hát az a roppant fontos dolog amit meg kellett néznem az az volt, hogy tanultak valami újat balettórán tegnap és ezt bemutatták nekem. Nem egyszer. Mivel egy konkrét balettrúd van a szobájukban egy idő után megunták a táncolást és helyette a rúdon fejjel lefele lógtak, miközben folyamatosan kacagtak. Persze ezt nem lehetett megtenni nélkülem.
- Úristen, Madi ne edd a nyalókát miközben fejjel lefele lógsz! - kaptam ki a húgom szájából az édességet, mire ő rámvetette magát. Ó a hét évesek...
- Sasha! - hallottam anya hangját - Megérkezett a koreptanárod!
- Madison szállj le rólam! - ordibáltam. - Mindjárt megyek, egy csimpánz van a hátamon!
Hiába forgolódtam a húgom olyan erősen szorított a nyakamnál, hogy azthittem megfulladok.
- Oké, Madison. Most lemegyek a hülye matektanárnak bemutatkozni. Jössz velem?
- Naná! - felelte.
- Éniiiiiiiiiis! - sipákolta Mira - Én hamarabb érek leeeeee! - ugrált, majd el is tűnt. Nehézkésen felálltam az ágyról, aztán megfogtam Madi lábát, mert nem hagyhattam hogy lezuhanjon vagy valami és így indultam le a nappaliba.
- Sajnálom, csak tudja .. - kezdtem a szabadkozást, de szerintem mikor feleszméltem abban a pillanatban sokkot kaptam. A matektanárom nem hetven éves. Nem is hatvan. Nem is ötven. Még a harmincat is alig uti. Majdnem tizenhét. Annyi idős mint én. Mindennap az ő idegesítő képét bámulom. Azt a pimasz mosolyt, vagy az idegesítő vigyort amit mutat a suliban. Nem hiszem el... hogy... hogy anyám felbérelte Adam Frewert mint koreptanárt!
- Sasha, hahó! - lengette meg anyám előttem a karját, mire én feleszméltem. Hirtelen dühös lettem. Mikre nem jó a fegyverszünet. Kész. Totál kicseszett velem. Megölöm.
- Madi, engedjel. - suttogtam mire, engedett a szorításon és lekászálódott a földre. - Menjetek fel.
- Most balhé lesz? - karolta át Mira az ikertestvérét és kétségbeesetten pillantott hol rám, hol Adamre hol anyura.
- Ja. Elég nagy. Úgy hogy tünés.
A két lány felrobogott az emeltre én pedig Adamre pillantottam. A tekintetében a szórakozottság ült. Hogy én mennyire utálom!
- Anya.. -kezdtem higgadt hangon. - Elárulnád mit keres itt az osztálytársam?
Reménykedtem benne, hogy az egész egy félreértés legyen.. de ez nem az volt.
- Óóóó, az osztálytársad? De jó! - lelkesedett anyu.
- Nem, anya, ez nagyon nem jó! - toporzékoltam.
- Miért? Ez nagyon szuper! Egy jó barátod végre itt van aki észhez térit!
- Semmi szükség rá, teljesen észnél vagyok!
- Sasha Rosalinda Edwards! Mit beszéltünk meg tegnap?!
Idegesen a félig szétesett hajamba túrtam aztán dühösen anyura meredtem.
- Elképesztő vagy! - nevettem tehetetlenül.
- Na, a bátyád itthon van a konyhában vagy az étkezőben nyugodtan ellehettek. - mondta, aztán elment.
Összefontam a magam előtt a karomat és idegesen Adamre meredtem.
- Hű, valaki dühös.
- Neked teljesen elment az eszed?! Mi a francot keresel itt?! Nincs jobb programod szerda este mint átjárkálni lányokhoz korrepetálni őket?! Ennél még azt is elviselem ha sajtot szórsz a hajamba!
- Hé, figyelj..
- Nem, Adam, nem! Te figyelj! Nincs szükségem arra hogy korrepetáljon bárki is! Nincs szükségem segítségre matekból! Anyámnak lenne marha nagy segítségre szüksége, hogy végre belássa hogy magasról teszek az egészre! Na meg rád is!
Hirtelen sarkon fordultam, és átvágtam a konyhába. Az asztalnál lévő széknél leültem felhúztam a lábaimat, miközben folyamatosan próbáltam rávenni magam, hogy nem most kéne bőgnöm ráér este is. Adam utánam jött, helyet foglalt a velem szemben lévő széken.
- Nyugi, ma nem matekozunk.
- Kösz. Kedves.
Pár percig csendben ültünk a konyhánkban végül én törtem meg a kínos csendet.
- Hogy kerülsz ide? - suttogtam, nyugodtabb hangnemben.
- A Lost in Stereo cukrászdába elküldtek, mondván hozzak valami édességet. Míg türelmesen várakoztam anyád fortyogott a dühtől tőled, hogy mennyire neveletlennek tart meg blablabla. Aztán hallottam hogy az egyik srácnak erről beszél aki megértően bólogat meg minden.
- Cameron nagybácsi. - forgattam a szemeimet.
- Ja,biztos. Szóval akkor közbeszóltam, hogy szivesen segítenék az ügyben, de igazából csak a rendelésem akartam sürgetni. Végül anyád szemei totál felcsillantak, megkérdezte a nevem, meg minden adatot amit egy szülő kérhet, aztán rákérdeztem hogy, mi a lányának a neve. Na itt derült ki, hogy az anyád. Én meg mint verseny szempontból, meg minden elfogadtam és.. itt vagyok.
- Nem korrepetálhatsz. Tudom hihetetlen kérés de..nem akarom, hogy segíts nekem. Nem azért mert nem kedvellek, bár ebben is van valami, hanem mert nem akarom, hogy anyámnak sikerüljön egy olyan dolog ami nekem nem válik hasznomra.
- Miért?
- Nem rád tartozik! A lényeg, hogy tönkre akarja tenni az életemet. - sóhajtottam.
- Nem is tudom, egy ilyen szerencsétlen matekosnak mint te lehet nem ártana segíteni...
- Lehetek kitűnő én akkor is kettes vagyok. Mr.Howard kedvence vagyok.
- Bocs, de maradok. Vezetek a harcban, biztos hogy nem adom fel holmi lányos nyöszörgés miatt, csak mert te azt akarod hogy lépjek le. Nem. Maradok. Egyeztetni jöttem amúgy is.
- Tök mindegy melyik nap, anyám simán elintézi még azt is hogy elcsessze a hétvégém.
- Mit szólsz hétfő, szerda?
- Felőlem. - duzzogtam.
- Amúgy talán azért is kitolok veled mert nem szerepelsz.
- Tessék?
- Jól hallottad.
- Na, ahhoz végképp semmi közöd nincs!
- Miért, baromi jó hangod van. Jó én sem kedvellek de attól még egy tehetség vagy!
- MI? TE HALLOTTÁL ÉNEKELNI?
- Ja. Láttam, hogy Tori ottmarad, így maradtam én is.
- MIIIIIIIIII????
- Ne akadj már ki. Baromi jó volt. Bár nekem nem szivem csücske Avril de azért...
- MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII?
Adam elröhögte magát és rám hagyta míg én kellőképpen kiakadok. Szerintem nyolcszor ismételtem meg azt hogy "Miiiiiii? Mivaaaaan? Miééééééért?" és ezeket természetesen kiabálva. Aztán türelmesen várt arra is míg én néma csendben elmélkedek.
- Lehetne hogy nem beszélsz senkinek sem erről? Arról amit láttál, arról amit hallottál..
- Felőlem. De, mi ez a nagy cirkusz emiatt?
- Mondom, hogy semmi közöd hozzá!
- Okéoké.. még valami még mielőtt lelépek.
Ránéztem afféle "kivele mit akarsz még" pillantással, ő pedig elképedve nézett rám, majd feltette a kérdést:
- Most komolyan, Rosalinda? Ennél jobb második nevet nem találtak ki?

8. Fejezet

SZEPTEMBER 23.

Kedd, Délután 2:30 

A kedd délelőtt különösen gyorsan és egész jó hangulatban telt. Első órán, ami francia volt, akadt annyi energiám, hogy a füzetemet utolsó lapjába aranyos pingvineket rajzolgassak amit folyamatosan hátra mutogattam Adamnek. Lerajzoltam konkrétan a megnyert plüssömet, rajzoltam olyat ami eszik, fintorog, szöförzik és gördeszkázik (mellé szivecskéket is firkáltam). Adam nem díjazta többször elküldött melegebb éghajlatra ráadásul utána galacsinokkal kezdett hátulról dobálni, így óra végén a fejemet rázva mint egy rocker próbáltam eltávolítani a galacsinokat a hajamból. 

Ének-zene órán a szokásos zajlott. Híres zeneszerzők életrajza, művei. Csoportos éneklés ahol rendszerint elvegyülök, vagy halkan nyöszörgök vagy csak tátogok, mert én nem énekelek csoportban. Közösségben. Sehol sem. Majd Ms.White kiadott holnapra egy házit : adjátok elő kedvenc zenészeiktől egy általa kedvelt művét. Klassz. Ez is elérkezett.

Állampolgári ismereteken társalogtunk, és mint mindig rém unalmas volt. Tesin pedig élethalál kidobó ment, és Adam csapata csúnyán elvert minket. Miért az én csapatomba került az a négy szerencsétlen csaj? Ja, én sem tudom.

Ebédszünetben a fal festős tervünket beszéltük át, amit pénteken meg is valósítunk, A bejutás kissé húzósabb, de Sandra százszázalékban benne van az egészben még mindig, szóval ez jó jel.

Bioszon aludtam, a matekot pedig túléltem. Nagyjából. A keddi nap csak ezután indult be.
- Sasha Rosalinda Edwards! - süvöltötte anyám, miután becsapta mögött a bejárati ajtót. Hallottam ahogy lehámozza magáról a cipőjét és félredobja, majd indulatosan bejött a nappaliban, ahol én a kanapén ülve olasz házit írtam. Összefonta maga előtt a karját és dühösen pillantott le rám.
- Nem akarsz mondani valamit? - kérdezte és láttam ahogy megrándul az állkapcsa. Mit csináltam?
- Öhm. - kutakodtam az elmémben hátha eszembe jut mit műveltem az elmúlt napokban, vagy hogy mit is kellene mondanom anyunak - Ó, igen! Elfogyott a chocapic, Jasmine félórán át hisztizett vagymi aztán elment Lizziehez.
- Valami iskolával kapcsolatos? - fújtatott,
- Még nem gyújtottuk fel, de már dolgozunk az ügyön.
Anya nem örült a frappáns kis válaszomnak. Szemei szikrákat szórtak, ha kínozni tudna a tekintetével, simán megtette volna.Valami iskolával kapcsolatos? Mit csináltam? Egyszer elkaptak a gördeszkával a folyosón. Ezt megszokták. Elaludtam több tanórán. Megszokták. Matekon veszekedtem Mr.Howarddal. Mindennapos. Matek... ó, a francba. Megint kitolt velem.
Anya láthatta rajtam a felismerést, győztes mosolyra húzta a száját, de ez a mosoly azonban rögtön lehervadt mikor elővett egy lapot a hátsózsebéből, kihajtogatta és a képembe tolta. Idegesen rángatta előttem a matekdolgozatom miközben folyamatosan kiabált arról hogy mennyire nem erőltetem meg magam, mennyire szemtelen vagyok és így tovább.
- Tehát, mi ez itt? Mit nem mondtál el nekem?
- Ez itt kérlek szépen a jó indulatú kettes matekdolgozatom. - feleltem és visszafordultam az ölembe ejtett olaszfüzetre.
- Mikor akartál erről szólni?
- Luke szülinapja után, valamikor.
- Azaz soha?
Nem válaszoltam, csak befirkantottam még egy mondatot a füzetembe. Most jön az a rész, hogy anya kifakad.
- Sasha, elegem van ebből! Már majdnem elment egy egész hónap az iskolából, megigérted, hogy hajtani fogsz a matekon és hogy odafigyelsz, erre már így indítod az évet! És még a tanárúrtól kell megtudnom ezt a  borzalmas jegyet! Nem csoda, hogy pikkel rád, hiszen a kisujjadat se mozdítod hogy változzon ez az egész! Mégis hülyének nézel engem? Sasha, a tanárok már lassan úgy működnek tekintettel rád mint a térfigyelő kamerák! Nem elég hogy zűrős, hogy bosszantó kamaszként viselkedsz, de még tanulni sem tanulsz!
- Akkor szerinted most mit csinálok? Csendéletet festek? - vágtam anya szavába, de ezt ő egyáltalán nem hatotta meg.
- Idefigyelj, nem fogom hagyni hogy most éppen átcsússz matekból! Számítani fog, két éved van, a metk pedig kelleni fog neked! Betelt a pohár! Magántanárhoz mész.
- Mivan???? - hüledeztem. - Anya én nem mehetek matektanárhoz!
- És miért is nem?
- Nincs szükségem egy öreg fazonra aki próbálja belémtömni azt ami nem megy és igazából nem is érdekel! Bőven elég nekem Mr. Howard!
- Ne szemtelenkedj! Még a héten mész magántanárhoz! Elintézem, hogy már holnap eljöjjön ide és te meg jóképet vágsz hozzá. Ha tetszik, ha nem.
- Leszarom anya a matekot. Nem lesz az életem része a gimi után.
- Dehogynem. Pont ezért kell az a magántanár. Már döntöttem.
- Jó neked. Én is. - összecsaptam a füzetemet és a dohányzóasztalra dobtam. Felpattantam a kanapéról felkaptam az asztalon heverő mobilom és lakáskulcsom, majd kimentem hogy felhúzzam a cipőmet.
- Most meg hová mész? Megse tanultál!
- De. Éppen most fejeztem be.
- Nem fejezted be! - kiabálta.
- De. És szerintem te is fejezd be. Menjél vissza a cukrászdába, vagy csinálj amit akarsz. Vegyél chocapicot. Leléptem. - kinyitottam a bejárati ajtót majd becsaptam és konkrétan elrohantam a házunk környékéről. Vissza se néztem. A kertvárosban kóvájogtam teljesen egyedül. Csak én voltam, a sérelmeim, a hülye gondolataim, és az érzés miszerint könnyek marják a szememet. Végül Toriék házánál kötöttem ki (időközben már kétszer körbementema környéken).
Csengettem, majd lazán beengettem magam a kertkapun, és a bejárati ajtóhoz mentem. Mire odaértem már Austin, Tori bátyja és egyben az én bátyám legjobb haverja nyitotta az ajtót.
- Szia Sash. Mizu? - kérdezte bájosan mosolyogva. Ja, Austin Hole kétségkívül helyes tizenkilenc éves srác volt. Nem hiába voltam oda érte.. évekkel ezelőtt. Nagyon sok évvel ezelőtt.
- Minden klassz. - erőltettem magamra egy mosolyt - Tori?
- A kertben fest. De figyu, tuti minden oké?
- Persze. - bólogattam, majd bementem. A kertbe kilépve, megpillantottam Torit aki a medence mellett ült egy A3-as lap fölé környedve éppen maszatolt  valamit. Haja kócosan felvolt fogva egy konytba melyből rikított a rózsaszín csík. Az arcán lila és piros és sárga festékek mosódtak össze (csak úgy mint a rajzán).
- Hé, mi a helyzet? - nézett fel rám vigyorogva én pedig szónélkül leléptem a teraszról és leültem mellé. Tori mosolya lehervadt az arcáról.
- Jaj ne. Kiderült?
Némán bólintottam. Tori letette a kezében lévő ecsetet egy vizestálkába majd szembefordult velem.
- Mi volt?
- Magántanárhoz megyek. - böktem ki, mire Tori hihetetlen képet vágott, így folytattam. - Anya teljesen kiakadt, közölte hogy eléri, hogy már akár holnap is megismerhessem azt a nyuggert aki korrepetálni akarja az idióta lányát. Mert a matek fontos, a matek kell. Csak nem nekem.
- Bizonyítanod kellene neki.
- Öhm. Hahó. Emlékszel arra az esetre, amikor leszerepeltem nyolcadikba? Amikor feladtam az egészet? Na, azóta nem is hisznek bennem. De, apám se. Sőt, megértem. Végülis, úgymondd elbasztam, de ők tűkön ülve válták a lehetőséget, hogy hibát ejtsek egy olyanba amit szeretek, ezáltal pedig kifogásolható legyen a jövőképem. És az lett. Nekem lámpalázam van, a jövő képem nem létezik és egy szűk irodában leszek asszem' könyvelő aki majd biztos jól keres. Vagy valami olyan ami irodába ül és matekozik, kosztümökben jár megbeszélésekre, mindig udvarias és elegáns. - pislogtam szomorúan magam elé.
A sztori lényege az, hogy mikor nyolcadikban, lehetőségem nyílt arra, hogy valami nagyon nagyon nagyon fontos kosármeccsen elénekeljem a himnuszunkat, de ez nem úgy sült el ahogy akartam..Csak úgy hívjuk hogy az eset. Akkor jön elő mikor vagy anyával vagy apával veszekedek a hülye jövőmről. De anyával ez gyakoribb hiszen vele élek.
- Sash, ez annyira nem te vagy. Nem lesz ez így. És különben is. Régen volt. Az emberek felejtenek.
- Én nem. Anya sem. És azok sem akik a meccsen voltak. Na meg persze akik látták a neten...
- Az a videó nincs is már fent sehol! Különben is, egy baki az életbe belefér, emelett pedig klassz zenész vagy. Több sikered volt, mint bakid.
- Szerintem az eléggé bélyegező égés ha elrontod a himnuszt egy hülye kosármeccsen, ami ráadásul országos volt vagy mi a franc!
- Ez.. azt jelenti, hogy holnap duplaóra után megint szünetben énekeled el a választott dalt?
- Ja. A szokásos.
- Az osztály még nem is hallott.
- És szerintem nem is fog. Nem vagyok kiváncsi a véleményükre.
- Szerintem nemtudnának véleményt mondani, hanem sokkot kapnának. És szerintem Kelly se más sem merné felvenni veled a versenyt. Komolyan. Észhez térítenéd a csitriket, mi pedig visongva ölelnénk meg a szám végén. Sasha, komolyan mondom, egyszer mindenki elájul majd a hangodtól. Esküszöm örülök, hogy annak idején kilencedikben Hope pizsipartiján rávettünk arra hogy zenélj. Mi is sokkot kaptunk. - mosolygott kedvesen.
- Majd egyszer...
- És mit adsz elő Ms.White-nak? Megint egy Avril? Melyik számát nem adtad még elő? -  nevetett. Jól ismer.
- What the hell. Akusztikusban.
- Húúhúúúhúúúúú azt a számot nagyon szeretem.
- Ja, én is. Amúgy mit festesz?
- Ja, naplementét kell csinálni rajzra festékkel. Mit gondolsz?
- Elképesztő. Tuti kiállítják.
- Kösz. Adam rajzára leszek kiváncsi, láttam múltkor mangát rajzolni és hűűűűű. Baromi jól rajzol. Sőt, arra is kiváncsi vagyok, hogy énekel. Képzeld mentem el tegnap a fiú mosdó előtt és hallottam, hogy valami rock számot dúdol miközben Drake képzeletbeli gitárhangot ad ki. Nagyon vicces volt. Utána egész rajzórán könnyeztem, mert érted fiúk énekelnek a fiúmosdóban. Szerintem azért elég szórakoztató. - nevetgélt magában. - Maradsz vacsira? A szüleim későn jönnek haza, Austin pedig spagettit csinál.
- Ha nem gond.
Így Toriéknál lógtam egész este. Míg ő festegetett én Austinnal lógtam. A pulton ültem miközben ő "főzöcskézett". Beszélgettünk az egyetemről, hogy mennyi jó csaj van állítása szerint az egyetemen és valószínűleg a vizsgáknál ki fog múlni. Ja szerintem is. És Zack is. Aztán kibeszéltük a Morinsont szeretett iskolánkat (Tori összes testvére a Morinsoban végzett, Austin után azthitték vége, de mégsem kaptak egy őrült lányt a Hole családból így a balhék folytatódtak).
 A spagettije egyébként nagyon finom volt. Megköszöntem Torinak, hogy végighallgatott, bár tudom, hogy mindegyik barátom ezt tette volna értem. Ja, meg a vacsit is Austinnak. Lassan indultam hazafelé, közben csekkoltam a mobilomat, ami eddig lenémított állapotában volt a farmerom zsebében. Három nemfogadott hívás anyutól, egy Bentől, egy a húgomtól, kettő Zacktől, három Alicetől, kettő Luketól. Aztán csekkoltam az smsket is.

Alice: Sashaaaa!!!! Íííííííííííírj!!!!!! 
Alice: Mivan veled? Hahóóóó! Frászt fogok kapni! Átmentem hat körül hozzátok, de anyukád nem is volt otthon, Jas meg mondta hogy elvileg balhéztatok a bátyád meg fel-alá járkált amit nem is értettem.
Alice: Aaarrrgggh! Ha hazaértél gyere át, mert komoly frászt fogok kapni! 

Luke: Én nem hagyok neked három üzenetet mint ez az őrült itt mellettem, aki pánikbetegen írt nekem is, hogy tudok- e rólad valamit. Remélem nem léptél le csak úgy. Megint... 

Hope: Sashaaaaaa!!!!!!!! 

Amy: Kit boxoljak ki? 

Sandra: Ajánlom, hogy festékért mentél és nem valami hülyeséget csinálsz, mint a múltkori esetnél! 

Az sms-ek láttán elmosolyodtam, majd mindenkinek visszaírtam, hogy minden király, meg hogy majd beszélünk később meg minden ilyen hülyeséget. Félkilenc fele hazaértem, amint benyitottam a lakásba Jasmine szaladt nekem úgy megölelt, hogy szerintem ez nem is ölelés volt hanem fojtogatás, aztán ugrabugrált mint egy kenguru.
- Bevettek! Ott vagyok a suliújság szerkesztőségébe! - kiabálta. Aha, erre van az a nagy öröm. 
- Gratulálok,Jas. Tudtam, hogy bevesznek majd. - bólogattam elismerően. 
- Hatalmas köszönet mert beajánlottál. Képzeld, még Lizziet is bevették mert mikor a főfőfőfő szerkesztő odajott hozzám, látta Liz rajzait és mindenképpen szerette volna ha ő is benne van és úúúúúúúristeeeeeeen! Népszerűek leszünk! És egy elég erős cikket kaptunk mindketten úgy hogy áááááááá! Jövök neked eggyel komolyan! Már akkor akartam mondani mikor hazaértél, de annyira ki voltam a hülye müzli miatt hogy elfelejtettem.
Jasmine és a hangulatingadozásai. Kamasz dolog, vagymi. Ő amúgy nem ilyen. Csak ha boldog hajalmos megőrülni. Ugrálni. Sikoltozni. Normális majdnem tizenöt éves. 
Éppen magára szerettem volna hagyni az örömködésbe és elindulni fel a szobámba amikor megragadta a karomat hirtelen.
- Megvagy? - suttogta. Nem tudtam hova rakni. Nem az érdeklődő tipus.
- Aha.
Anyának feltünt a hazaérkezésem és előbújt a konyhából.
- Éhes vagy?
- Nem. Kajáltam már.
- Remek hírem van.
- Tényleg? - kérdeztem szarkasztikusan. - És mi? Felsőfokúzok kémiából és abból is kapok magántanárt?
- Nem. Holnap jön a magántanárod. Iszonyatosan kedves, és aranyos fiatalember. Úgy érzem kedvelni fogod. Átjön, hogy találkozzatok, beszélgessetek, felmérje a helyzet komolyságát, meg minden. Klassz lesz.
- Az. Utána meghívom majd egy limonádéra és elbeszélgetek vele az időjárásról is.
Magamra hagytam anyámat, és végül felkocogtam a szobámba. A szobámba befejeztem a tanulást, átfutottam még a holnapi választott dalom kottáját, majd bedobáltam a sulitáskámba és a gitártokomat is mellé készítettem. Elmentem lezuhanyozni, de kicsit több ideig áztattam a bőrömet mint terveztem. Éppen a  kócos, vizes hajammal vívtam harcot ahogy próbáltam kifésülni, mikor az ajtó kinyilt és Zack dugta be a fejét.
- Szabad?
- Gyere.
Tovább erölköttem a fésülködéssel, közben pedig Zack az ágyamra helyezkedett törökülésben.
- Utálom a hajam! - fakadtam ki. - Olyan sok! Nézd benne marad a hajkefém! - mutattam idegesen arra a pontra ahol oldalt megakadt egy csomóban a hajkefém.
- Hé, nyugi. - szórakozottan felnevetett majd türelmesen megvárta míg befejezem a kínlódást.
Miután kibogoztam a hajamat  a bátyámmal szemben helyet foglaltam én is, és az ölembe vettem az egyik párnámat.
- Minden oké?
- Persze. Én két év múlva tovább tanulok valami olyannak, akit egy dohos irodába dugnak, aztán kb öt év múlva egy dohos irodában végzem idióta ügyfelekkel vitázok majd közben pedig számolgatok, két ismeretlenes egyenleteket oldok meg, statisztikát tanulok, területet számolok ja és háromszöget szerkesztek, csak bonyolultabb módszerrel. Ja, és ha ez nem lenné elég ezt egy csávóka éri majd el, azzal hogy jön korrepetálni. De, persze minden a legnagyobb rendben van. Csak kicsit haldoklom, mert itt nem számít az amit én akarok. De, ja minden oké. - vontam meg a vállam és kissé idegbeteg módjára piszkáltam a karomon lévő karkötőket.
- Sasha..
- Zack, én nem akarok magántanárt. Megoldanám a matekot.
- Kilencedik óta ezt hajtod.
- Te is szar voltál, miattad utál Mr.Howard! - ütöttem meg az ölembe ejtett párnával mire ő elmosolyodott.
- Talán nem lesz gáz a tanár.
- Aha. Persze.
- Vagy, tedd amit én.
- Jelentkezzek a szüleim tudta nélkül olyan helyre, amit szeretek, és mire észbe kapnának felvesznek?
- Nem rossz terv, de én előtte leküzdeném a lámpalázat.
- Vicces vagy. Úgy hiányoltalak már. - forgattam a szemem, de nem hazudtam. Tényleg hiányzott mert mostanában nem sok időt töltöttem vele.
- Én is téged. Na de figyelj. Akarod, hogy itt legyek mikor az a rémes tanár átjön? Anya addig marad itt, míg bemutatkozik elmagyaráz egy-két dolgot gondolom arról, hogy szörnyen nehéz eset vagy, aztán lelép. Nekem meg vigyázni kéne a lányokra, Jasmine tovább marad a suliba valami megbeszélésen nem igazán értettem mert ugrált.....úgy, hogy támogathatlak meg minden. Ben meg amúgy is rendel, szóval majd ő is jön.
- Kösz Zack.
- De tudod mi lenne jó? Ha mondjuk a tanárod hasonló korú lenne mint mi, talán jól kijönnétek.
- Te ismersz fiatal magántanárt aki idióta kamaszokkal szenved? Én sem.
- Csak egy ötlet volt. Ó, am Alice hatkörül átjött és téged keresett S.O.S lány dolog, vagymi az arcán pedig fehér festékpöttyök voltak, mondtam hogy balhéztatok anyuval, azóta lehet pánikrohamot kapott. Talán filózott azon, hogy elhagyod a várost is meg minden...
- Alice! Jaj! Elfelejtettem!
Így az este maradék részét Aliceék kerjében töltöttem, aki örült, hogy nem mentem el itthonról, viszont nem örült annak, hogy eltűntem csak úgy. Megkaptam a tipikus "minek neked telefon" szemrehányást is, de végül is ő is türelmesen végighallgatott miközben a kertjükben lévő hintaágyban gubbasztottam és a kutyája Bobby, a talpamat nyalogatta(?). Ő pedig elmesélte, hogy festéket keresett és talált is a garázsban, de mire kibontotta arcon csapta így az arca még kicsit mindig fehérfoltos, és csak reménykedik abban, hogy holnapra lekopik. Annyi szerencse, hogy a hajából kijött, bár igaz kétszer mosta át.