10. Fejezet

SZEPTEMBER 25.

Csütörtök, délelőtt, 11:00

A 11.D olaszórán ül Mrs.Anderson társaságában. A Morrinson gimiben az olasz nyelvet tették úgy mondd kötelezővé, mivel valahol elvileg Milánóban van egy testvériskolánk, ahol ugyanilyen zsenipalánta, okos és tehetséges kamaszokat próbálnak felfedezni, és terelgetni az álmuk felé. Én onnan nem ismerek sok népszerű avagy sikeres ma már közemberré vált alakot, mindenesetre, biztos hogy vannak onnan is kiemelkedő diákok. 

Sok iskolának van testvériskolája más országokban, más kontinensen. Más bolygón. Na jó, ott még nem tartunk, de azért klassz lenne. Cserediákprogramokat indítanak, és mindenkinél máshogy működik. A Morrinsonban évfolyamoként három diák vehet részt ebben a fantasztikus élményben, akiknek abszolút biztosítják az utazást szállással együtt. Mivel mindig négy osztályt indítanak, általában a legneveletlenebb vagy a legostobább kimarad. Szerintem említenem sem kellene, de azért még is inkább szóvá teszem, hogy,  a mi osztályunknak egyszer sem sikerült ez az egész. Megértem.  Okosabbak mindig vannak nálunk, és ahhoz hogy tőlünk is válasszanak valakit tennünk kellene. Mindenkinek minimálisan.

- Ne feledjétek akkor a jövőheti beadandókat! Jó étvágyat az ebédhez! – mosolygott az osztályra Mrs.Anderson majd a csengő elhallgatása után távozott a teremből.

- Hope. Ébresztőőőő. – ráztam a padtársam vállát aki füzetén elterülve világáról nem tudott. Sosem értettem Hope-ot, mit csinál esténként, vagy hogy miért alszik ennyit, de gyakran lennék a helyében.

- Áááááá. Valami olasz beadandóról álmodtam! – visította.

- Lesz valami beadandó, de nem figyeltem, hogy mi. 

- Akkor nem álmodtam?

- Nem. Nem álmodtad.

- Aaajj, nem szeretek olaszra beadandót írni.

- Még azt se tudod miről kell írni. Mondjuk én se, de az mindegy. - vontam meg a vállam, miközben a táskámba söpörtem be a cuccaimat.

- Egy oldalas esszé a kedvenc olasz városodról. Olaszul. – lépett a padunk mellé Sandra – Mehetünk ebédelni? Nem akarok olyan száraz kakaóscsigát enni, amit a büfésnő meghint porcukorral, hogy ne látszódjon, hogy Drake koponyáját is áttörné.

- Felidegesített valamivel?

- Csak a szokásos. Azt hitte okosabb nálam, pedig nálam senki sem okosabb. Mit képzel ez..

- Kütyüről magyarázott?

- Mindig kütyükről magyaráz. - sóhajtotta Sandra, majd sarkon fordult és elindult kifelé a teremből.

Felkaptam a hátizsákomat, majd Hope-pal Sandra utána indultunk, le a büfébe.

- Annyira várom már, hogy kipingálhassam ezt a börtönt! – örömködött Tori majd két sültkrumplit szórt a szájába.

- De ha lebukunk, Sashat adjuk oda. Őt nyírják ki először. – mondta rezzenéstelen arccal Amy, majd Hope kezére csapott aki mindenképp kunyizni akart egy falatot a gyrosából.

- Köszönöm Gray. Megtisztelő. Mintha áldozatot mutatnátok be, pedig én nem áldozatnak való vagyok.

- Ugyan Edwards. Mellékesen, Frewer mikor megy? Mert ha holnap szándékozik akkor, te csak az után tudsz szabadulni, amikor ő lelépett.

- Hétfőn és szerdánként jár át asszem’. Olyan öt körül jön majd mindig és egy órán át próbálja megértetni velem a lehetetlent. De, valahogy elkéne érnem, hogy ne korrepetáljon.

- Ajánlj neki egy alkut. – dobta be az ötletet Laura. – Ha jó alkut dobsz be leszáll rólad, anyád kiakad, neked meg szabadak a délutánjaid.

- Ez nem is rossz. 

- Tudom. Csodálkozom, hogy ez neked még nem jutott eszedbe.

Mi az ami miatt Adam békénhagyna? Deszkacuccok? Nem. Új deszka? Nem. Koncertjegy? Nem is tudom milyen zenét szeret. Ingyen mozi? Nem, a filmes izlését sem ismerem. Törzsvásárlói kedvezmény a családi kávézóban? Anya megölne, senkinek sincs kedvezménye. Semmi sem jó. Semmit sem tudok neki bedobni. Nem tudok róla semmit, csak annyit hogy befűzött már három lányt egy hónap alatt..Ezaz.

- Megvan!

- Hogy mit dobsz be alkunak? – vigyorgott elégedett Laura.

- Igen. Most, ha megbocsátotok, lebeszélem vele. – vigyorogtam az ismert nyertes mosolyommal, majd a maradék húsos szendvicsemmel és a hátizsákommal együtt felpattantam a kerekasztaltól és elindultam az udvaron megkeresni Adamet. A diákok társaságokba verődve ebédeltek, nevetgéltek, volt aki magányosan ücsörgött nem messze a pad támláján és meredten bámult maga elé, volt aki a zenelejátszójával a kezében feküdt a füves részen és voltak olyanok is akik könyvvel és sültkrumplival töltötte az ebédszünetet. Az asztalok között bóklászva pillantottam meg Adamet kettesben Ebony Bensonnal. Bájos.

Vidáman odacsörtettem hozzájuk és helyet foglaltam az asztalnál velük szembe. Az érkezésemre abbahagyták a turbékolást és nem túl barátságosan méregettek.

- Ümm, Szia Sasha. – üdvözölt Ebony.

- Hali. – mosolyogtam, majd beleharaptam a szendvicsembe.

- Mit művelsz Edwards? – kérdezte türelmetlenül Adam.

- Minek látszik? Befejezem az ebédemet.

- Itt?

- Igen. Mivel beszélnünk kell.

- Mondd.

- Nem Ebony előtt tárgyalok. Négyszemközt kellene.

- Nem ér rá később?

- Kérdésedben a válasz. Szóval, akkor Ebony, magunkra hagynál minket?

- Tudod én.. – kezdett tiltakozni a lány, mire rávillantottam a „tűnés vagy az ebéded a hajadban landol” nézésemet. – Hogyne. Később találkozunk Adam.

A lány felállt, összeszedte a holmiját majd látszólag nyugodtan távozott. Látszólag.

- Most ez mire volt jó neked? Már majdnem elértem, hogy belém essen! – csattant fel idegesen Adam mire én csak elnevettem magamat.

- Ugyan már kaszanova. Vannak itt jobb lányok Ebony Bensonnál akiket hülyíthetsz a hülye dumáddal. Megfelezzük ezt a krumplit? Rémes vagy. Milyen hülye liba veszi be ezeket? Már ennyitől szerelembe lehet esni? Bah.

- Jobbak? – ragadta meg a lényeget. Király, eddig minden a terv szerint halad.

- Jobbak. - helyeseltem

- Például…?

- Á-á. Ennek ára van.

- Valahogy sejtettem. Mit akarsz?

- Ne korrepetálj matekból. Nincs szükségem rá, és neked sem kell egy alacsony matek tudással rendelkező lánnyal megértetned olyan dolgokat amit sosem fog érteni, ergo szabadok lesznek a délutánjaid, melyeket ostoba libák befűzésével tölthetsz, illetve nekem is, és nem teszek eleget anyám kérésének. Mit szólsz?

- És ezért cserébe én lányokról kapok infókat?

- A hónapban hármat hülyítettél be, ebből kettő lelkironcs. Nem tudom nektek fiúknak, mi benne a poén, de igen én lány infókat ajánlok cserébe azért hogy leszállsz rólam, a matekról, és megmondod szépen anyámnak, hogy nem tudsz elvállalni mert mondjuk kezelhetetlen vagyok. Nos?

Adam hümmögött egy sort míg én türelmetlenül kopogtam a körmeimmel az asztalon, végül rábólintott. Magam mellé invitáltam, mert mivel az épület sarkánál lévő asztalnál ültünk, az egész udvart tökéletesen belehetett látni ott ahol én ültem.

- Nagyszerű. Szóval, Ebony csinos lány, de pszichés problémái vannak, mondhatnám úgy is hogy kicsit pszichopata a csaj, ha élni akarsz, akkor őt békén hagyod.

- Ez nem is látszik meg rajta.

- Egyszer ok nélkül megakarta tépni Laurát, mire Amy és én állítottuk le. Van akitől fél. Van amitől fél. De Ebony nem a top lányokba tartozik. Zakkant. Eskü.

- Akkor?

- Harper Cooks. Három asztallal tőlünk jobbra. A suli pompomlányoknak a csapatkapitány helyettese. 11.B. Minden megvan amire a magadfajta srácok buknak. Szőke fürtök, nagy szempillák, kipakolt mellek, formás testalkat. Olyan ribanckinézete van, de tulajdonképpen nem az. Kedves, és ellehet vele beszélgetni, de ha felidegesíted, akkor fuss. Vagy adj neki floppy cukorkákat. Azt nagyon szereti.

- Aha, könnyen lesz dühös. Tovább.

- Oké. Akkor, Kimberly Mendez. Velünk szembe négy asztallal arrébb. 11.C. Együtt járok vele spanyolra. Csinos, normális, könnyen hülyíthető, és mindenről lehet vele beszélni, mert minden érdekli. Ezenkívül egy asztalnál ül még vele Libby,Hilary,Savannah és Eve. A legjobb barátnői és egyben osztálytársai. Ugyanúgy beszélnek mint Kim, ugyanúgy néznek ki, ugyanahhoz a sportegyesülethez tartoznak, és minden érdekli őket is. Mellékesen, úsznak.

- Akkor eddig van Harper,Kimberly,Libby,Hilary,Savannah és Eve. – bólogatott hevesen Adam. – Van még valaki aki úgy érdekes az évfolyamon?

- Ezek a neked való top lányok. Formásak, és hülyíthetők.

- És mi van a többivel?

- Hozzád ők passzolnak Adam. Illetve Kelly,Diana,Stella és Cece nem. Őket is hülyítheted.

-  Te már csak tudod kihez ki passzol. Na és az alsóbb évesekkel mi a helyzet?

- Kilencedikessel ne próbálkozz, a tizedik évfolyamban meg talán Corinne Ramsay a 10.A-ból, Faith Morgans a 10.D-ből és Aurelia Hills a 10.B-ből aki úgy számodra érdekes lehet. Illetve ezeknek a lányoknak a baráti társasága.

- Mi a helyzet a végzősökkel?

- Végzősöket magadnak kell kiszúrni, de nagyrészük messzire szándékozik továbbtanulni, vagy nagyon komoly jövőbéli tervei vannak, esetleg már foglaltak. De mondom, nézz szét.

- Mi van azokkal a lányokkal akik a csapatunkban vannak?

Elnevettem magam.

- Tori tabu. Volt egy csúfos szerelmi dolog az életében és nem kell jelenleg még egy, nem hiszem hogy olyan könnyen feldolgozná, ha egy olyan srác mint amilyen te vagy átvered. Amy nem az a pasizós tipus. Hope túl aranyos hogy hülyítsd,tehát vedd úgy hogy megtiltom hogy rá mássz. Laurát nem kifejezetten érdekled úgy. Sandrának van egy fajta feminista énje, illetve erősíteni akarja még a szinglik táborát. Alice végképp nem egy hülyíthető lány. Tehát csak barát az összes.

- Hope amúgy is foglalt már, nem?

- Miért lenne?

- Ja, én csak azthittem.

- Attól, hogy beszél pár végzőssel, akikkel együtt jár táncórákra, nem azt jelenti,hogy foglalt.

- Hogyne. Akkor ennyi?

- Ha ez elegendő akkor ennyi. Nekem meg annyi kell, hogy mondd meg anyunak, hogy nem korrepetálsz.

Felálltam és felvettem a hátizsákomat. Készültem Adamet magára hagyni amikor megragadta a vállam.

- Várj még. Előttünk, második asztalnál. Az a lány kicsoda?

- Ó, ő Zoey Haggerty 12.A-s lány. De őt nem ajánlom. A nyár utolsó hónapjában mentek szét a barátjával Mattel és teljesen ki van bukva.

- Megvigasztalnám. – vigyorgott.

- Zoey normális lány, aki normális srácokra bukik, és nem a tuskókra. Na, további szép napot.

Az ebédszünet befejeztével kémia órán kotyvasztottam valami fura színű löttyöt (hármast kaptam rá,de miért), aztán matek órán szívta a vérünket (vagy is csak az én véremet) Mr.Howard. Nem értem miért nem olyan diákot szólít aki majd kiesik a padból és annyira jelentkezik, hogy elmondhassa a megfejtést. Helyette felszólít engem akinek a feladat sincs meg a füzetében, helyette egy félbehagyott „Utálom a matematikát” című dalszöveg. Jövőre a szalagavatómon előadom ezt a dalt, Mr.Howardnak, csak hogy megtudja mit éltem át négy év alatt az óráin. Az óra után a folyosón ülve hallgattam a zenelejátszómat, és magamban, nagyon mélyen szidtam Mr.Howardot, a tantárgyát és mindkettő létezését.

- Sasha. – hallottam tompán a nevemet, majd láttam hogy Adam meglengeti előttem a kezét  – Figyelj, gondolkodtam.

- Hogy melyik lányra hajtasz először? – néztem fel rá szórakozottan, majd a zenelejátszómat a zsebembe csúsztattam a fülhallgatóival együtt.

- Azon is. De elsősorba nem azon. Még is korrepetálni foglak matekból.

- Mi? – szaladt fel a szemöldököm, és ennél hosszabb kérdést nem bírtam kinyögni. Felpattantam a földről, Adam csak bámult rám, és nem szólt semmit, engem pedig ez is kezdett idegesíteni.

- Adam, megegyeztünk. Adok neked hülyíthető lány neveket,infókat, te pedig lekopsz rólam és erről a matekos szarságról. - kezdtem higgattan, hátha meggondolja magát. Nem így lett.

- Te járnál vele jobban, mert elég pocsék vagy matekból.

- De nem érted, hogy ez engem nem érdekel?! Nem akarom, hogy segíts nekem mert semmi szükségem nincs rá, nem akarom, hogy korrepetálj, nem akarok az anyámnak megfelelni ezzel, nincs szükségem nekem erre az egészre! Megbeszéltük konkrétan elfogadtad a hülye alkumat és gyakorlatilag visszaélsz vele.  Imádod,hogy szívhatod szeptember eleje óta a véremet, hogy bosszants, hogy valami hasznosat húzz belőlem, közben ez marhára nem oké és már most kezdem unni. Mi lenne ha felfognád, hogy leszarlak, leszarom a matekot, nem érdekel és te sem érdekelsz na meg pláne anyám akarata sem érdekel!

- Nem értem miért olyan fontos neked, az hogy ne tornázd fel magad idén legalább egy hármas átlagra! Ugyan, Sasha, ennek semmi köze anyádhoz!

- Semmit sem tudsz az egészről!

- És mi lenne ha beavatnál?

- Semmi közöd nincs hozzá! Egyáltalán miért egy olyannal akarsz visszavágni mint hogy te korreptanár?! Mert nem bírom mindkettőt?! Mert egyszerűen idegesítesz te is és a tantárgy is?!  – kiabáltam hisztérikusan, majd  folytattam – Figyelj, akadj le rólam. De komolyan. Hagyd az egész bosszantás dolgot is a fenébe. Korrepetálj matekból, tedd pokollá az életem, mert eddig sem szenvedtem eleget, lubickolj a szépfiú pofiddal a sikerben a lányok olvadozó tekintetében, használd ki az összeset mert végülis ribihuszárnak lenni is egy fajta életstílus.

Ezek után egyszerűen otthagytam és bementem a terembe. Mr.Richmann óráján már az elején elfelejtettem írni, Hope pedig teljesen lemaradt így mind a ketten diszkrét figyelmet színlelve feküdtünk a padon. Hope, valószínűleg aludt én pedig már nem csak a matematikát, Mr.Howardot szidtam hanem Adamet és anyámat is. Folyamatosan a semmibe bámultam és cifrábbnál cifrább szidalmakat zúdítottam rájuk. Fejben ezerszer elátkoztam őket és a legrosszabbat kívántam nekik, és elég csúnya gondolatok bírkóztak egymással, hogy melyik a jobb a nyerőbb az ami lecsillapítja a haragomat az egész iránt. De persze, egyik sem működött. Hiába képzeltem el, hogy Mr.Howardot kilőjük egy cirkuszi ágyúból ugyanúgy a matektanárom marad, hiába képzeltem el, anyámat, ahogyan megtudja hogy lelépek Japánba vagy apámhoz új életet kezdeni, hiába képzeltem el Adamet Mr.Howard mellett egy másik ágyúban, egyik sem volt hatásos mert a jelenlegi helyzeten nem változtatott semmi. Ha végzek itt egy dohos irodában kötök ki, papírokat rendezgetek és nyolcféle gépen pötyögök majd be dolgokat, csőszoknyában és elegáns blúzban, zakóban, magassarkúban, felkontyolt hajjal. Íme, a megteremtett szöges ellentétem vagy öt év múlva.

Végiggondolva az egészet, nem Adam tehet róla. Anya régóta fenyegetett matektanárral és most Adam szivatása kapóra jött, de ő ezt már teljesen komolyan gondolja hogy megérteti velem a lehetetlent. Anyám boldog, mert szerinte így jó leszek matekból, Adamnek meg annyi haszna volt az egészben, hogy oltárira kicseszett velem. Visszagondolva az óra kezdete előtti rövid jelenetet a folyosón : a hangjában nem volt gúny, nem volt diadalmas, hanem segítő. A tekintete nem volt eszelős, kihívó, versenyző hanem mint aki törődik a másikkal. Mint akit érdekli mi van a másikkal. Adamet érdekli mi van velem? Végülis a csapatban, már mindenkivel összeszokott, Luke továbbra is a legjobb barátja és már az ikrek is, Torival mindig van közös témája, Hopeval úgy bánik mintha a huga lenne, Amyvel állandóan vitatkoznak, Sandrával is állandóan vitatkoznak,Laurával pedig mindig kedves. Mert megismerte őket. Mert összeszokott velük egy hónap alatt. És egyedül én toltam el magamtól, minden percben csak mert első nap lenézett, és elitélt. Lehet, hogy nem kedvelem annyira Adamet, de jövök neki annyival, hogy elmondjam a sztoriját annak amiért nem felelhetek meg anyának. Na meg egy bocsánatkérésnek amiért szépen leminősítettem. Ennyire dögnek mint Mr.Richmann történelem óráján éreztem magamat, soha nem fordult elő. Érdekes, mindenkinél jelentkezik ez az ostoba megfelelési kényszer én pedig ez ellen küzdök. Hogy ne kelljen megfelelnem senkinek. Előbb megkéne tanulnom magamnak megfelelni. Meg mondjuk normálisan átlátni a dolgokat és nem rögtön a levegőbe beszélni. Hát, Sasha ezt szépen megcsináltad, gratu.

Törin alaposan átgondoltam mit csinálok mikor véget ér az óra. Mikor kicsengettek, az osztályunk szétszéledt. Sokan a szekrényükhöz indultak, mások a büfébe, de volt olyanok is akik rohantak a buszhoz, mert lekésik a kedvenc sorozatukat. Más egy kis kajálást tervezett egy közeli gyorsétteremben, valaki pedig komótosan indult haza csütörtök délután.

Én pedig, a parkolóba mentem ahol, kiszúrtam Adam kocsiját és annak elejére felültem törökülésbe és vártam mikor jön ki. Egyrészt szükségem volt egy fuvarra mivel lekéstem a buszt és nem hoztam el a deszkámat, másrészt lógtam neki egy élet sztorival és egy bocsánatkéréssel is.

- Mit keresel itt? – kérdezte némi éllel a hangjában amikor meglátott, hogy a kocsi legelején ülök.

- Csak ülök.

- Itt?

- Lekéstem a buszt.

- És? Jön másik.

- Fél óra múlva.

- Most azt várod, hogy vigyelek haza?

- Tulajdonképpen igen. Ha érdekel egy sztori, meg egy Sasha féle bocsánatkérés ahhoz haza kéne vinned.

Adam először csak hitetlenül nézett, majd elröhögte magát.

- Szállj be. – intett a kezével, mire én lemásztam a kocsi elejéről és beültem az anyós ülésre. Szó nélkül beindította a motort, kihajtott a parkolóból, aztán elindult a suli közelében forgalmas úton, a mi házunk fele.

Néma csendben vezetett,én pedig nem beszéltem mert nem tudtam mit mondani. Most az egyszer annyira kínosan éreztem magam, hogy úrrá lett rajtam a tehetetlenség, de azért törekedtem, hogy ez ne látszódjon meg rajtam. Nem tudtam mire vállalkozok, nem voltam felkészülve arra, hogy kitálaljak Adamnek minden régi sérelmet ami ért engem. Fájdalmasan hosszú 10 prec után Adam leparkolt a házunk előtt.

- És most? – pillantott rám kérdően.

- Gyere. – mondtam halkan, majd kiléptem a kocsiból és a bejárat felé vettem az irányt. Adam követett.

Mikor beléptünk a házunkba, lerázta magamról a cipőmet, majd az iskolatáskámat bevonszoltam a nappaliba.

- Fogalmam sincs mit keresek most én itt. – jelentette ki, majd zsebrevágta a kezeit.

- Csak.. csak ülj le. – mutattam a kanapéra, ő pedig kis hezitálás után helyet foglalt. – Kérsz valamit?

- Nem.

- Jó, csak formaság miatt kérdeztem.

- Pörögjél Edwards. Tudod a ribihuszároknak akad dolguk délutánonként.

- Bírod a kosárlabdát?

- Mi van?

- Ne értetlenkedj már. Bírod a kosárlabdát?

- Öhm. Aha, nagypapámmal régen mindig jártunk meccsekre. Egyszer voltam egy Lakers mérkőzésen is.

- Melyiken?

- Nem emlékszem. Régebben. Körülbelül 14-15 éves voltam. De ez most miért olyan fontos?

- Mire emlékszel abból a meccsből?

- Már nem emlékszem ki volt az ellenfél, de tudom, hogy nagyon szoros volt a meccs. A meccset valami lány konferálta fel, hasonló korú volt mint én. Emlékszem fekete szoknyában és fehér blúzban volt, a hajában pedig valami hajpántszerű volt. A lány egyszerű volt. Nem volt több egy átlagos nyolcadikos kinézetű csajnál, de szép hangja volt. A himnuszt énekelte el a meccs kezdete előtt amikor teljesen elrontotta a szöveget, majd leblokkolt, végül elsírta magát és kifutott a csarnokból. Utána mindenki róla beszélt, a netre többen feltették a bakit, de hamar lekerült onnan.

- Igen, így volt.

- Még mindig nem értem. Lakers rajongó vagy? - ráncolta a homlokát.

- Valamikor az voltam. Apával és a bátyámmal megnéztük őket ha hazai pályán játszottak, de volt hogy együtt néztük az élő közvetítést itthon. Aztán amikor az a tiennégy éves lány anno, februári mérkőzésen elszúrt mindent minden megváltozott.

- Miért?

- Mert.. mert én voltam az a lány aki elcseszte akkor a himnuszt.

A szavak villámgyorsan hagyták el a számat, utána pedig lehuppantam egy fotelbe majdnem Adammel szemben. A srác, konkrétan ledermedt, vagy öt percig szótlanul meredt maga elé és nem mondott semmit. Sőt szerintem nem is pislogott.

- Nem létezik. –motyogta.

Keserűen elmosolyodtam, majd folytattam tovább a mesélést:

- Pedig de. Én voltam az a szerencsés nyolcadikos aki lehetőséget kaphatott egy király és fontos kosármeccsen való éneklésre. Nem sikerült. És ezzel a szüleimnek adtam igazat a bukásommal. A szüleim mérnököt, ügyvédet, vagy akár még a jogászt is látják bennem. Ők akkor már biztosan elhatározták, hogy belőlem nem lesz olyan mint Avril Lavigne mert képtelen leszek ezek után közönség elé kiállni. És így is lett. Az eset óta egy sort sem énekeltem senkinek, ha csak nem iskolai feladat volt. Ezért nem énekelek az osztály előtt órán, csak Ms.White-nak. 

- Azért nem akarsz jobb lenni matekból, mert mindenáron azt akarják, hogy olyan legyél amilyen te nem akarsz lenni.

- Ja. Olyan embert akarnak belőlem faragni aki.. aki nem én vagyok. Mondjuk lehet nem kettessel kéne áttengődni gimnazista éveim alatt, de jobbra tőlem nem nagyon telik.

- De nem értem, ha te nem énekelsz azóta, hogy vettek fel?

- Az eset a felvételi után történt. Éppen, hogy bekerültem. De amint megtudták a szüleim, hogy felvettek, ki akartak venni és elküldeni tagozatos iskolába, ahol külön tehetséggondozásra járok. De nem akartam. Sikerült, őket meggyőznöm azzal az egyezséggel, hogy teperek. Ez működött kilencedik fél évéig. Közben a szüleim elváltak bennem eltört valami, én lázadtam, összevesztem a körülöttem lévő össze felnőttel, anyámmal, apámmal, Mr.Howarddal, még Cameron nagybácsival és nagyival is akit nagyon szeretek, egyszer kicsaptak olaszóráról, máskor töriről, többször voltam lent az igazgatóiban mint az iskola legádázabb jelenlegi végzőse, és nem azért, mert dicséretet akartak adni, lógtam, balhéztam, mindezek közben emlékeket gyűjtöttem és mindenkit belevontam a hülyeségeimbe. És persze ez senkinek sem tetszett. Később jött Ben, akkor még inkább elvesztem, mert nekem szétment a családom és mintha jött volna egy pótkerék, és semmivel sem lett jobb. Mindezek közben a szüleim a bátyámat és engem bántottak, a három húgommal meg sose volt semmi baj mivel egyrészt Jas még csak tizenöt a másik kettő meg hét és ők még semmit sem tudnak az egészről. Szóval most Zack azon van, hogy minél hamarabb lelépjen, de közben nem akar a szarban hagyni, én meg mióta gimis vagyok lubickolok benne mert már nem tudok mit csinálni. A tizenöt évet vettek el tőlem, amiben olyan voltam amilyenre ők akartak formálni. Nekem meg elegem lett.

- Ez..én..

- Nem kell mondanod semmit. – mosolyogtam, majd felálltam és az egyik polchoz sétáltam. Lekaptam róla az egyik képet mely ezüstvirágos keretbe volt téve. Visszamentem Adamhez, levágódtam mellé a kanapéra és a kezébe adtam a képet.

- Így nézett ki a lány három évvel ezelőtt? – kérdeztem.

- Igen. Így.

- Jó. Mert ez anyám amúgy. Ijesztő a hasonlóság, mi?

- Anyud most…

- Anya cukrász meg valami nemtudommi mindig elfelejtem mi a mellékes munkája, de családi vállalkozása van. De azt mondta megbánta mert hát vihette volna többre is. Mondjuk  nem tudom mit ért ez alatt hiszen ha ül egy irodában kényelmetlen ruhában és megállás nélkül gépel, és magassarkúban rohangál egy irodaházban semmi több nincs. Így meg azt csinálja amit szereti, emberekkel beszél, süt, új ízt fejleszt. Ilyenez. Én nem dönthetek a arról mi lesz velem, de ő dönthetett. És igazából ennyi. Most már kérsz valamit?

- Te elmeséled egy szar szakaszod és úgy fejezed be, hogy megakarsz itatni valamivel, mikor először csak formaság miatt kérdezted meg? Nem bírlak követni!

- Úgyis megyek a konyhába mert kiszáradtam. Na egy doboz kóla?

- Jó. Kérek. – nevetett, én pedig elégedetten feltápászkodtam és kimentem a konyhába két doboz kóláért.

Mikor visszaértem a kezébe nyomtam, ő pedig visszaadta a képet, amit én visszatettem szent helyére.

- Figyelj. – kezdte, én pedig kiváncsian fordultam felé – Az ajánlatom a  következő és egyszer fogom elmondani. Segítek neked matekból, de nem azért mert anyád azt akarja, hanem magad miatt. Ha egyszer úgy is vizsgázol belőle és ha pont ezen vérzel el sosem lehet gigamegarocksztár vagy mi. Szóval, én segítek neked matekból, és én ezért cserébe semmit sem kérek. Azért köszi a lány neveket meg minden, tudom kiket füzögetek majd a bulikon, de nincs szükségem kötött kapcsolatra. Ha majd szükségem lesz, akkor egy rendes lányt akarok találni,és tudni fogom mikor jön el az a bizonyos rendes lány. Addig pedig jó kamasz fiú létemre élek. Nos?

Átgondoltam a hallottakat, majd a maró lelkiismeret-furdalás futott át rajtam. Volt Adamben valami megmagyarázhatatlan amit eddig észre se vettem. Lehet, hogy olykor egy seggfej, vagy egy szemétláda, vagy kaszanova, de alapvetően normális volt. Átlagos. Helyes. Tehetséges. Bulis. Élettel teli. Ő pedig ezt természetesen ki is használja,mint minden vele egykorú srác.

- Bocs, hogy úgy neveztelek. – nyögtem ki. – És sajnálom, hogy veszekedtem veled.

- Igaz a lelkembe tiportál de túl leszek rajta. Ne aggódj, Edwards. Minden oké. – nevetett.

- Fejezd ezt be, egyszer kérek csak bocsánatot, felejtsd el, hogy másodjára is megismétlem!

- Vagy második bocsánatkérés vagy megyünk veletek rongálni a sulit. Te döntesz.

- Mi? Hogy mondod?

- Tök jó, hogy  van egy extrém hülye ötletetek de mi is a csapat része vagyunk, tudod az a négy szerencsétlen srác, és egyaltál nem tartom fernek, hogy kihagytok minket, sem a többiek sem. Szóval? Vagy egyedül akartatok meglepetést okozni? Ugyan már.

- Hogy te mennyire…

- Na?

- Jó. Legyen. Nem bánom.

- Klassz. Én is így gondoltam. És szerintem a többiek is. – vigyorgott rám idegesítően majd belekortyolt a kólájába.

- Az agyamra mész!

Adam addig volt nálunk míg a húgom haza nem ért. Addig én háromszor akartam díszpárnába fojtani, kétszer akartam kirakni a házunkból, egyszer pedig hozzáakartam vágni a tv távirányítót, végül nem tettem semmit. Ott volt nálam a világ legbosszantóbb sráca, akit szeptember óta próbálok kinyírni, és most lett volna alkalmam és nem tettem meg. Ezt még biztosan bánni fogom.

- Szia – köszönt a húgom belépve a nappaliba – asztok.

- Hali. – üdvözölte Adam és egy mosolyt küldött a húgom felé, én pedig láttam rajta, ahogy lesápad. Erre Adam még kacsintott is egyet. Ez nem normális.

- Te barom! Mit művelsz? – ütöttem a karjára mire ő röhögve felém fordult.

- Szerinted? Imponálok a húgodnak.

- Akadj le a húgomról! Komolyan, ne kacsints rá, ne csinálj semmi imponálót, legyél kedves a te húgod besztfrendje!

- Jó. Úgy is van még másik kettő. – vihogott.

- Adam, ideje menned. Jas így is tök sápadt. Lehet beteg lesz.

- Már harmadjára próbálsz kirakni de egyszer sem tetted meg úgy igazán.

- De most megteszem. Különben is házit kell írnom, a húgom meg gondolom tőletek jön, szóval menjél legyél Lizzievel én meg hagyj legyek a saját húgommal. Vagy írjak házit.

- Jó,jó megyek már. Akkor holnap egyeztetjük a s..

- A házit holnap egyeztetjük majd ebédszünetben. Igen. A házit. – tereltem, még mielőtt kinyögte volna, hogy suli rongálását. Ha meghallja a húgom tuti beköp anyumnak.

- Ó,hogyne. A házit. Persze.

Kitessékeltem Adamet a házból, elköszöntem tőle majd visszacsoszogtam a húgomhoz a nappaliba aki döbbenten meredt maga elé. Meglengettem párszor előtte a karomat de semmi életjelet nem adott magáról így fogtam és otthagytam.

Később, mikor én történelmet tanultam konkrétan feltépte a szobám ajtaját, de a bátyámmal együtt léptek be a szobámba. Észre se vettem, hogy hazaért.

- Mizu? – pillantottam fel a tankönyvből, ők pedig egy „na ne szórakozz velem” pillantást lövelltek felém. Ó,én is titeket.

- Mi az, hogy mizu? Hallod, te lökött Jasmine elmondott mindent! Most akkor kedveled a matektanárodat? Vagy is, na a korreptanárodat? Hallod, én kibelezem. – magyarázta indulatosan hadonászva Zack, én pedig értetlenül pislogtam rá.

- Zack, nem kedvelem.

- Mi? De hát itt volt! Veled! A nappaliban! Egy fiú! Aki nekem új! Én sem támogatom ezt a matektanár dolgot!

- Zack, túlreagálod.

- Ja, Zack ezt tényleg túlreagálod. – helyeselt a húgom is. – De most én sem értem. Azthittem utálod. Hallottalak veszekedni titeket, a folyosón, aztán pedig eltüntél a suliból. Aztán meg furcsa volt, hogy Adam nem jött haza amikor szokott. Aztán láttam a kocsit és akkor már valami nem stimmelt. Most nem értem mi van.

- Hogy hallottál minket?

- Pénzt akartam kérni, de utána letettem a robbanóscukorkákról a büfében. – legyintett – Szóval? Hazajöttem, tök jól elvoltatok meg nem tudom. Alku? Lefizetted? Mit csináltál?

- Semmit. Lógtam neki egy sztorival és áthívtam. Nem nagy ügy. Továbbra sem kedvelem, továbbra sem áll hozzám közel és továbbra is kiszeretném nyírni.

- Ó. Jó. Akkor, én hagylak. De ha bánt agyonütöm. – mondta Zack, majd sarkon fordult és eltünt a szobámból.

- Jas, ha nem lenne gond én..

- Te mióta tanulsz ennyire?

- Nem tanulok. De, már félig tudom az anyagot. Meg megtanultam franciából egy szöveget.

- Akkor mit csinálsz?

- Múlthéten vettem egy tinimagazint, de még bele se lapoztam és most tesztezek.

- Úúúú, jöhetek?

- Tanulás?

- Ráér.

Összeráncolt homlokkal néztem a húgomra. Nem ez vall rá.

- Oké. Persze. Gyere. Csak csukd be az ajtót.

És így telt a délutánom. Jasminnel teszteket oldottunk meg és az eredményeken diszkréten visítoztunk, előtte Adammel ütöttem el az időt és alig pár órája még utáltam, most pedig már csak a nem kedvelem szintnél tartok. Gyorsan változnak a dolgok.Túl gyorsan.